A több mint egy félidőt emberhátrányban futballozó lila-fehérek a pontosztozkodással megőrizték élvonalbeli veretlenségüket az angyalföldiekkel szemben, ugyanis hat kecskeméti győzelem mellett ez volt a harmadik döntetlen a csapatok között az NB I-ben.

OTP Bank Liga, 1. forduló:
Kecskeméti TE-Vasas FC 0-0

Kecskemét, 2527 néző, v.: Erdős
piros lap: Sági (39.)
sárga lap: Sági (17.), Banó-Szabó (91.), illetve Otigba

Kecskeméti TE: Varga B. – Sági, Szalai, Szabó A., Grünwald – Vágó, Belényesi, Szuhodovszki (Pejovic, 79.) – Katona (Banó-Szabó, 65.) – Djuranovic (Nagy K., 52.), Tóth B. (Szabó L., 79.)

Vasas FC: Jova – Szivacski, Otigba, Iyinbor, Silye – Berecz, Pátkai (Hidi, 57.), Hinora (Géresi, 84.) – Radó (Zimonyi, 76.), Bobál G. (Feczesin, 57.), Cipf (Márkvárt, 84.)

Óvatosan kezdtek a csapatok, de a fővárosiak szép lassan mezőnyfölénybe kerültek, többet birtokolták a labdát, ugyanakkor ez helyzetekben nem nyilvánult meg. A színvonal kifejezetten alacsony volt, ennek tudható be, hogy a szünetig még kaput eltaláló lövést sem láthatott a telt házas közönség. A Kecskemét mégis nehéz helyzetbe került a folytatásra, mivel a kiugró Radóval szemben szabálytalankodó Ságit kiállította a játékvezető.
A térfélcsere után sokkal jobban kezdett az emberelőnyben futballozó Vasas, amely öt perc alatt két helyzetet is kihagyott, de hamar alább hagyott az angyalföldiek lendülete, így ismét küzdelmessé vált a meccs. Valamelyest a vendégek többet birtokolták a labdát, ugyanakkor a létszámfölényük nem érződött igazán. Ez a hajrában sem változott, sőt, a végén inkább a Kecskemét veszélyeztetett, de gól nem született, így mindkét csapat egy ponttal rajtolt.

XXX

Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga 2022/23-as idényének első fordulójában, szombaton.

Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 3023 néző, v.: Pintér
gólszerzők: Katona (35.), illetve Jurina (65.)
sárga lap: Mack (29.), Bjelos (63.), Pauljevic (64.), Csongvai (67.)

Újpest: Banai – Csongvai, Diaby, Kuusk – Pauljevic, Ljujic (Mory, 80.), Mack (Kastrati, 70.), Onovo, Antonov – Katona (Simon, 87.), Bjelos

Mezőkövesd: Tordai – Kállai (Kis, 62.), Schmiedl, Karnyicki, Bobál D., Vajda – Molnár G. (Drazic, a szünetben), Cseke, Nagy G. (Madarász, 93.), Cseri (Besirovic, 62.) – Jurina (Szelmani, 87.)

A kezdés előtt az Újpest közelmúltban elhunyt két kiválóságára, Kardos Józsefre és Törőcsik Andrásra emlékeztek egyperces gyászszünettel.
Jó iramban és változatos küzdelemmel kezdődött a találkozó – Banainak bravúrja volt, az Újpestnek lesgólja -, majd a hazaiak harcoltak ki maguknak mezőnyfölényt. Utóbbiak előtt aztán lehetőségek is adódtak, a vendégek akciói viszont akkor már a félpályán alig túljutva elhaltak. A 35. percben vezetéshez jutott az Újpest: szöglet után kifejelt labdát a mezőny legaktívabb játékosa, Katona 20 méterről, igazítás nélkül lőtte kapura, és az a tömegben irányt változtatva kötött ki a kapuban.
A szünet után intenzívebb tempóra váltott a Mezőkövesd, amely irányította a játékot. Hatalmas helyzet azonban az Újpest előtt adódott, de Bjelos ziccerben kapu mellé lőtt. A 65. percben egyenlített a vendégcsapat: jobb oldali szögletet követően a röviden érkező Jurina fejjel csúsztatott a hosszúba. Egyenlő állást követően a mezőnyjáték is kiegyenlítődött, az eredmény viszont már nem változott a lefújásig. Pedig Bjelos előtt újabb ígéretes helyzet adódott, de ugyanúgy hibázott, mint csereként beállt csapattársa, Mory a 91. percben. Utóbbi nyolc méterről, ziccerben leadott lövését Tordai lábbal védte.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!