2016. május 12-én, két hónappal 16. születésnapja előtt debütált Erling Haaland a norvég másodosztályban játszó Bryne csapatában. Ekkor még tán senki sem gondolta róla, hogy 2022-ben olyan rekordokat ad majd át a múltnak, amelyeket eddig megdönthetetlennek hittünk.
2016 májusában kirúgták Gaute Larsen vezetőedzőt a Bryne kispadjáról, és helyére ideiglenesen Alf Ingve Bernstent nevezték ki, aki addig a legidősebb ifi korosztály edzője volt – ott dolgozott együtt Erling Braut Haalanddal is, így kézenfekvő volt, hogy a már akkor is remek helyzetkihasználásáról híres támadót kipróbálja a felnőttek között.
Ahogy John Vik, a Molde korábbi vezető játékosmegfigyelője nyilatkozta az Athleticnek, ő volt az, aki Moldéba vitte a kölyköt, ahol Ole Gunnar Solskjaer lett Haaland edzője.
„Ha megnézzük róla a tizenkét-tizenhárom éves korában készült képeket, nagyon alacsony volt. Onnantól fogva, hogy hozzánk került, elkezdett nőni. Az első évben tíz-tizenkét centimétert nőtt, és nyolc-tíz kilogramm izmot szedett fel magára” – vélekedett John Vik.
Annak ellenére, hogy Haaland tinédzser éveinek elején még sokkal alacsonyabb és vékonyabb volt, atletikusságáról bizonyosodik az a tény, hogy öt évesen helyből távolugrásban 163 centiméteres eredményt ért el, ami világrekordnak számít a korosztályában.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!