A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) orosz elnöke szerint zajos visszhangot váltana ki, ha a bokszot eltávolítanák az olimpiai programból, s óva intett ilyen lépéstől. Umar Kremljov úgy fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján, hogy az IBA mindent elkövet a sportág ötkarikás műsorban maradásáért, de ha kizárják, nem fogadják majd csendesen a döntést.
“Több mint egymilliárd ember szereti a bokszot, s véleményem szerint senki sem fog hallgatni, ha megpróbálják eltávolítani. Közösségként és szervezetként mindent megteszünk annak érdekében, hogy továbbra is bokszolhassunk az olimpián” – idézte az IBA elnökét az insidethegames.biz portál.
Az IBA-t – korábbi nevén AIBA-t – a világszövetség irányítási, pénzügyi és sportszakmai zavarai miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már korábban, 2019-től kirekesztette az ötkarikás részvétellel kapcsolatos folyamatból, a 2021-es tokiói olimpia boksztornáját a NOB az IBA-tól függetlenül bonyolította le. A változatlan aggályok jegyében a 2024-es párizsi nyári játékokon is teljesen a NOB szervezésében zajlanak majd az ökölvívás versenyei, ahogyan az ötkarikás kvalifikációs tornák is, a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában pedig nem kapott helyet a boksz.
Kremljov most azzal is tovább szította az ellentéteket, hogy kijelentette: reméli, újra üdvözölheti az orosz és fehérorosz bokszolókat az IBA versenyein. A világszövetség nemrég hatályon kívül helyezte az ukrajnai háborúban érintett két ország ökölvívóira kimondott versenytilalmat, amelyet a NOB ajánlására vezetett be, s az október 5-i, új IBA-határozat nyomán az orosz és fehérorosz sportolók akár nemzeti zászlajuk alatt is versenyezhetnek ezentúl a nemzetközi viadalokon.

(Címlapképünk illusztráció)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!