Fitos József 1959. november 4-én született Nován, labdarúgó-pályafutását Lentiben kezdte, ahonnan 1978-ban igazolt Zalaegerszegre, majd két évvel később, 1980-ban a Haladás VSE játékosa lett.

 

 

Öt éven keresztül erősítette a zöld-fehéreket, tagja volt a Nehru-kupát elnyert legendás csapatnak is. A fotón a középső sorban, balról a második Fitos József.

1985-ben pedig a kor sikercsapatához, a Bp. Honvédhoz igazolt, mellyel háromszor is magyar bajnoki címet szerzett, 1988-ban döntős volt a Magyar Kupában. Fitos 1989-ben légiósnak állt és Görögországba igazolt, ahol egy évig a Panathinaikoszt, majd a Panionioszt erősítette, mielőtt 1990-ben visszatért volna Magyarországra, az Újpesti Dózsához. A IV. kerületieknél csak néhány mérkőzést játszott, mielőtt visszavonult.

Edzőként három mérkőzésen irányította a Honvédot az NB I-ben, majd dolgozott Ózdon is, 2008-tól pedig saját szentendrei egyesületének, a Sze-FI LSE-nek az útját egyengette.

Fitos József 1985 és 1989 között 12 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!