Verpecz Istvánt egy hónapja operálták vakbélgyulladással. A 36 éves, háromszoros bajnok, négyszer kupagyőztes kapus felépülése szépen, a tervek szerint halad, olyannyira, hogy kedden már elkezdte a kapusedzéseket – írta meg a haladas.hu.

– A fokozatosság elvét betartva kezdtem el mozogni, két hete voltam kontrollon, az orvos akkor azt mondta, lassan elkezdhetem a konditermi edzéseket. Nos, az első héten még könnyített munkát végeztem, a másodikon viszont már rendesen dolgoztam, mindent megcsináltam, amit kellett. Kedden pedig – a két kapustársamhoz hasonlóan – valamennyi, Jakab Csaba kapusedzőnk által vezényelt gyakorlatot elvégeztem. Viszont a csapatjátékba egyelőre még nem szállhattam be. Terveim szerint jövő hét második felében már teljes értékű edzésmunkát végezhetek. Így ha minden jól megy, az utolsó Diósgyőr elleni bajnokin már a mester rendelkezésére állok – fogalmazott a klub honlapjának Verpecz.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!