Az 1. negyedben Ostojic szerezte az első pontokat, Tanoh Dez Andris a vonalról, Barac közelről válaszolt, 3-3. Ezután Tanoh Dez és Benke Szilárd közelije is beesett, 7-5. A játékrész derekán, 9-7-es állásnál csatlakozott Perl Zoltán is, Szili pedig büntetőzött, 10-7. Zozó is beemutatkozott, majd Szili triplája is célba ért, 15-9-nél jött az első egerszegi időkérés. Hiába, újra Zozó és Szili is eredményes volt, 21-9-nél jött a második time-out. Verasztó, majd a másik oldalon Németh is triplát szórt, magabiztos hazai vezetés, 26-12.

A 2. negyedet Keller Ákos pontjaival kezdett a Falco, előbb triplát, majd egy duplát hintett, Hicks pontjaival szépítettek, 31-19. Áki percei voltak ezek, már 7 pontot szórt, 33-22-nél videóztak a sporik, majd Verasztó segített be egy közelit, 37-22. Aztán a negyyed közepén Szili újabb hármasa és Tiby első kosara is sikerült, 42-22-nél már húsz volt a két csapat között. Lekunas szépített ugyan, de Pongó azonnal reagált egy triplával, 45-27. A félidő hajrája a vendégeké volt, 45-33 állt az eredményjelzőn a szünetben.

A 3. negyed is Keller pontjaival vette kezdetét, majd Pongó Marci talált be, 49-33. A vendégek távolról, a vasiak Jordano révén a vonalról szaporították pontjaikat, 53-37. Áki és Zozó mesteri pontjai után, 58-37-nél időt kért a ZTE mestere. Hiába, a játékrész első perceiben valósággal brillírozott a Falco, ebben Tiby járt az élen, 64-42. Ezután Zozó a vonalról, Barac közelről talált be, Tóth Á. szépített, 68-44. A 29. percben Krivi is megszerezte első pontjait, majd Stefan Pot is feliratkozott a táblára, Hicks még szépített, 74-55-re vezetett a listavezető.

A 4. negyedben is minden ott folytatódott, ahol az előző 10 perc abbamaradt, a Falco jól dobott, a ZTE szenvedett, Jordano kosara után már 80-57-re vezettek a hazaiak. Szili újabb triplájának tapsolhattunk, Mishula is hármassal folyttatta, 83-60. Tóth Ádám és Hicks gyűjtögette szinte észrevétlenül a vendégek pontjait, majd Németh kosarára Tiby felelt, 89-65. Krivi közelije után Zozó triplája hullott a helyére, 94-68. Ezt követően Krivi 2 duplája jött még, majd Zozó megdobta a századik szombathelyi pontot is, 100-72.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK 100-72 (26-12, 19-21, 29-22, 26-17)
Bajnokság, 11. forduló
Szombathely, Arena Savaria
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, dr. Mészáros Balázs, Söjtöry Tamás Ferenc (Dernei Gábor)

Falco: Pongó 5/3, Tanoh Dez 7, Benke 15/9, Tiby 14, Keller Á. 14/6. Csere: Verasztó 5/3, Takács -, Krivacevic 8, Barac 8, Perl 15/3, Pot 4, Jordano 5/3.

Zalaegerszeg: Hicks 21/6, Csátaljay -, Keller I. 2, Lekunas 5, Osztojics 9. Csere. Németh 8/6, Csuti -, Tóth 18/3, Mishula 9/6.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!