A hétvégén folytatódott a női másodosztályú röplabda-bajnokság rájátszása. A felső-, és alsóházban is akadt vasi érdekeltség. Szombaton a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület az utóbbi csoportban szerepelve lépett pályára hazai közönsége előtt. Ezúttal a Győr gárdája következett a sorban, aki ellen próbálta megtörni a rossz szériáját a vasi alakulat.
Ez a feladat viszont sokkal nehezebbnek ígérkezett, mint előre bárki számította volna, hiszen a SzoESE csere nélkül kényszerült elérni a célját. Ennek megfelelően sokkal taktikusabb játékra volt szülsége a házigazdának, viszont sikerült az eltervezettek szerint megvalósítani ezt a forgatókönyvet. Sikerült felvenni a mérkőzés ritmust és fej-fej mellett haladtak ennek eredményeként a csapatok.
A szett hajrájában viszont a Győr zsinórban több labdamenetet is bezsebelt, ezzel az előnnyel pedig jól sáfárkodott. A folytatásban még koncentráltabb volt a SzoESE, holott csere nélkül valóban nem volt könnyű dolga sem a játékosoknak, sem a szombathelyiek mesterének. A második felvonásban is kiélezett csatát láthattak a nézők, csak néhány ponton múlt az egyenlítés.
A két szettes hátrány dacára sem keseredett el a házigazda és ugyanolyan elszántsággal játszottak, mint a találkozó korábbi szakaszában. A nyitásokkal és a háló közelében nyújtott teljesítménynek köszönhetően rendkívül szoros volt a harmadik szett is, de ezen a délutánon sem sikerült megtörni a rossz szériát, így ismét vereséget szenvedett a SzoESE csapata.
SzoESE – UNI Győr-SZESE 0-3 (17, 20, 21)
SzoESE: Imre Z., Fülöp A., Horváth K., Gábriel R., Szalai Cs., Nagy D.
Vezetőedző: Bodzer Attila
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!