Az AVUS weboldalának írása szerint a Komjádi Kupát a 21 éven aluli játékosok számára írták ki, tehát a csapatokban csak 21 évnél fiatalabb játékosok szerepelhetnek. Idén a négy csoportban összesen 19 OB I-es, OB I/B-s és OB II-es együttes szerepel.

A C csoport küzdelmeit ma és vasárnap Szombathelyen, az AVUS uszodájában bonyolítják le. A csoportban az OB I-es AVUS, a Szolnoki Dózsa és a Tatabánya, az OB I/B-s Oázis, valamint az OB II-es Hódmezővásárhely került. Az első két helyezett jut a már egyenes kieséses rendszerben zajló negyeddöntőbe. Ismeretes, hogy tavaly az akkor Kiss Csaba vezette aligátorok bejutottak a négyes döntőbe és végül a negyedik helyen végeztek.

Az AVUS ma délelőtt az OB II-es Hódmezővásárhely csapatával mérkőzött meg és 23-7-re győzött. Erről az összecsapásról ITT tudósítottunk.

Ma este 18 órakor Szolnoki Dózsa – AVUS, vasárnap 10.30-kor Tatabánya – AVUS, majd 13.30-kor AVUS – Oázis meccset rendeznek. Érdemes kilátogatni, jó kis meccsek várhatók!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!