Közös fadíszítéssel kezdődött a rendezvény, aztán jöttek az utánpótláscsapatok meccsei a szülők ellen. A mérkőzések után sorversenyek, ügyességi feladatok szerepeltek a programban – olvasható a klub honlapján.
Az írásból az is kiderül, hogy az est fénypontja az a gálameccs volt, amelyen a szülők U40-es alakulata parázs ütközetben játszott döntetlent a Swietelsky-Szombathelyi KKA NB/I B-s gárdájával.
Eközben szépen gyűltek a játékok, amelyeket akadémiánk tagjai ajánlottak fel a Vas Megyei Tegyesz Szivárvány Gyermekotthon lakói számára.
Az ünnepség végén Pődör Zoltán ügyvezető elnök megköszönte az egyesületünk valamennyi tagjának a munkát, majd megjutalmazták a legügyesebb játékosokat, aztán egy közös fotó készült az SZKKA tagjairól.
A csarnok zsúfolásig megtelt, valamennyi résztvevő fantasztikus élményekkel távozott.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!