Ahogy korábban beszámoltunk róla a Stromfeld lakótelepen 13 eszközzel ellátott sportparkot adtak át. Az átadást követően Illés Károly alpolgármesterrel, a körzet képviselőjével beszélgettünk a beruházásról, valamint a sportparkok létjogosultságáról.

– Az egészséges életmódra nevelés nemcsak a szülők és a pedagógusok, hanem a város vezetőinek is a feladata – mondta Illés Károly. Ez a sportpark a felnőttek és a gyerekek igényeit is maximálisan kiszolgálja. Hogy mennyire szükség van ezekre a parkokra remekül mutatja a Csónakázó-tó partján lévő sporteszközök kihasználtsága.

A beruházás 16 millió forintból valósult meg, amelyet pályázaton keresztül nyert a város és Illés Károly, valamint dr. Puskás Tivadar is reményének adott hangot, hogy hamarosan a város más területein, lakótelepein is megvalósulhat egy újabb sportpark.

– A rongálásbiztos és biztonságos sporteszközökből álló létesítmények közül elsőként a Stromfeld lakótelepen élők és az ide érkezők igényeit szolgálja ki, de több ilyen jellegű park kialakítása is célja a város vezetésének. Egyébként a most átadott létesítmény még parkosításra vár, továbbá a megközelítést könnyebbé tevő járdát is kialakítanak majd a szakemberek – zárta gondolatait Illés Károly.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!