A Dobó SE 21 éves kiválósága, Gyurátz Réka a Szentestét a nagyszüleinél tölti, családi körben.
Nagyszüleim a Balaton mellett laknak, ezért elég ritkán jutok el hozzájuk. Aztán december 25-én a nagybátyámékhoz megyünk, majd 26-án délelőtt már edzünk, délután pedig otthon leszek a családommal. A karácsonyi menüről még nem tudok sok mindent, de rántott hal biztosan lesz. A sütés-főzés előkészületeiben próbálok minél többet segíteni – árulta el Gyurátz Réka.
Halász Bence, az idei U23-as Európa-bajnok a szombati edzés után tud csak hazamenni a családjához.
Miután hazaértem, a Szentestét már családi körben töltöm, majd karácsony másnapján, kedden jövök vissza és szerdán már edzek is, így nem hagyok ki semmi fontosat. A karácsonyi menü még alakulóban, de nálunk nagy hagyomány, így biztosan az ünnepi asztalra kerül majd a guba és a halászlé mellett a sült vad is – mondta el honlapunknak a 20 éves kiválóság
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!