Elfogytak a rakéták, így három húzóember szinte végig a pályán van. Azonban hiába a Hardan, Ariza, Gordon trió, nincs elég átütőerő a csapatban. Több szakember már a szezon elején felhívta a figyelmet, hogy gondban lehet a Houston Rockets, ha kulcsjátékosok dőlnek ki. Már pedig ez a helyzet. Karácsonyra három meghatározó kosaras dőlt ki Texasban. Chris Paul mellett Capela és Mbah is a maródiak listáját erősítik. A nyáron meggyengül Los Angeles Clippers ellen hiába dobott James Harden 51 pontot (ráadásul zsinórban két egymást követő meccsen) vereséget szenvedett Mike D’Antoni csapata. Ráadásul javítani a liga legjobb védősorával felálló Oklahoma City Thunder ellen kellene, amennyiben szeretnék előzni a jelenleg listavezető Warriorst.
Az első hely mellett a Lakers felett aratott értékes győzelemnek is örülhetnek Thompsonék, akik már a félidőben 17 ponttal vezettek. Ezt még ledolgozta a Ball vezette lila-sárgák, de Durant ponterős játékával 113-106-ra nyert a Warriors. A szurkolók pedig joggal reménykedhetnek, hiszen a Boston és a Houston is mélyrepülésben van. Mindkét gárda zsinórban két vereséget szenvedett, míg közvetlen riválisaik győzelmi szériában vannak. A Warriors zsinórban 11, míg a Toronto 5 találkozó végén örülhettek.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!