Amikor Fatih Terim, a török Galatasaray labdarúgócsapatának vezetőedzője megtudta, hogy a klub korábbi kiváló játékosa, Emmanuel Eboué öngyilkosságot fontolgatott, felajánlotta neki, hogy legyen az isztambuliak U14-es keretének trénere.
Az elefántcsontparti jobbhátvéd a brit Mirror című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, mindenét elveszítette, amikor a felesége elvált tőle, és az öngyilkosság gondolata is komolyan megfordult a fejében.
Elmondása szerint a bíróság az összes vagyontárgyát az asszonynak és három gyermeküknek ítélte, pedig amikor – évekkel ezelőtt – nyolcmillió eurót keresett, abból hétmilliót hazaküldött.
A CNN török kiadásának beszámolója szerint amikor Eboué korábbi edzője, Fatih Terim olvasta a cikket, azonnal felajánlotta a 34 éves játékosnak, hogy legyen a Galatasaray U14-es csapatának másodedzője.
“Az öltözőben hallottuk, hogy mi történt vele. Mindent megteszünk, hogy segítsünk a barátomnak” – nyilatkozta a tapasztalt mester, aki éppen a múlt héten lett ismét az isztambuliak szakvezetője.
A felajánlásra reagálva Eboué elmondta, nagyon boldog lenne, ha visszatérhetne a Galatasarayhoz, és köszönetet mondott Fatih Terimnek, akit apjaként tisztel.
A török klubnál hagyomány, hogy segítenek korábbi játékosaiknak, így történt nemrégiben Hasan Sas és Necati Ates esetében is.
Eboué jelenleg a Türk Ocagi Limasszol igazolt futballistája, de rossz egészségi állapota miatt eltiltották az élsporttól. Korábban hét évet töltött az Arsenalban, amellyel 2006-ban Bajnokok Ligája-döntős volt.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!