A X. Student Kupát értékelő, az SZKKA honlapjának nyilatkozó sportvezető szerint a jubileumi torna nemcsak a klubnak, a helyi kézilabdának, de Szombathely számára is országos sikert hozott. Az alábbiakban a szombathelyikezlabda.hu-nak adott interjúból idézünk.

Elnök Úr! A számok önmagukért beszélnek. 81 csapat, 200 meccs, közel 1000 kézilabdázó, 2000 vendég Szombathelyen…
Valóban, nagy megtiszteltetés volt ilyen jelentős sporteseménynek helyet adni. Akadt dolgunk bőven a hétvégén, hihetetlen munka áll mögöttünk, amiért jár a köszönet a kollégáknak, hiszen fantasztikusan sokat tettünk azért, hogy minden rendben legyen.

Számított az 1. alkalommal megrendezett tornán arra, hogy 2018-ban ilyen erős és ennyire népszerű lesz a Student Kupa?
Persze, hogy nem, hiszen amikor 10 éve elkezdtük, saját csapataink fejlődése érdekében hívtuk össze a tornát. Az elmúlt években aztán egyre népszerűbb lett a kupa, idén pedig közel ezer sportoló vágott neki a csoportmeccseknek. Nagyon örülünk, hogy ilyen jelentős versennyé nőtte ki magát a Student Kupa és persze annak is, hogy ennyire közkedvelt lett az elmúlt 10 évben az általunk szervezett torna.

Ön nemcsak főszervezőként, de saját csapatával is versenybe szállt…
Csapatommal a serdülők között szerepeltünk, úgy érzem, hogy jó meccseket játszhattunk a tornán, amit a végén meg is nyertünk.

Sok különlegesség jellemezte a tornát, talán a legspeciálisabb az egyik helyszín volt…
Örülök, hogy az Aréna Saváriában is játszhattunk és itt is megmutathattuk, mennyire csodálatos sportág a kézilabda. Noha pár éve volt itt már kézilabda-torna, mi még itt nem kézilabdáztunk, tehát igazán különleges volt számunkra a kupa helyszíne, ezért pedig külön köszönet illeti Szombathely Megyei Jogú Várost és az Aréna Savaria üzemeltetőit. Ám nemcsak Szombathely, Celldömölk is kitett magáért, hiszen a város és a Celdömölki Sportegyesüet kézilabda-szakosztálya is mindenben támogatott bennünket.
Azt gondolom, hogy a döntő szombathelyi helyszínének megválasztásával tovább emeltük a torna nívóját. Mint már említetettem, volt itt már nagy kézitorna és lehet, hogy hamarosan újra lesz. A Magyar Kézilabda Szövetség ugyanis érdeklődés szintjén már megkeresett bennünket és az Aréna Savaria szóba jött, mint a Magyar Kupa idei négyes döntőjének egyik lehetséges helyszíne. Mi, kézilabdázók ennek nagyon örülnénk, hiszen ezáltal is fejlődhetnénk. Szombathely számára és a város kézilabda-életében is hatalmas dolog lenne, ha itt lenne a négyes döntő.

Összességében elégedett?
Igen, mindenképp! A torna nemcsak a klubnak, a helyi kézilabdának, de Szombathely számára is országos sikert hozott. Magyarország egyik legnagyobb és legjelentősebb utánpótlás-tornája színvonalas versengést hozott valamennyi korosztályban. Ezt az alkalmat újra felhasználom, hogy megköszönjem munkatársaimnak a torna magas színvonalú megszervezését.

Jövőre ugyanitt?
Biztosan lesz XI. Student Kupa is, hiszen erőt merítünk a biztató szavakból, a sikerekből, a számos csapat pozitív visszajelzéséből. Szerintem folytatjuk felmenő ívben, még több csapattal, még több sportolóval és még több mosolygós gyermekarccal.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!