Srecko Sekulovic, a Falco KC vezetőedzője magabiztos és sima hazai győzelmet remél.
Azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban jó formában játszanak a berényiek, a kezdőjük erős, a kispadjuk viszont gyenge. Nálunk az erős csapat mellett a hazai pálya és a fantasztikus szurkolótábor is szól. A hazai győzelem kötelező, mindenki egészséges és bevethető – fogalmazott a mester.
A 3. helyezett Falco és a 12. helyen tanyázó Jászberény összecsapása szombaton 18 órakor kezdődik az Aréna Saváriában.

 

Az élvonalbeli kosárlabda bajnokság 16. fordulójának pikáns párosításának ígérkezik a Sopron vendégjáték a Körmenden. A szomszédvári rangadó több szempontból is érdekes lesz. A soproni kispadra nem is olyan rég ismét kinezeték Sabáli Balázst, aki Körmenden szép sikereket ért el másod-, majd vezetőedzőként is. Ráadásul a kék-fehérek keretében volt Rába-parti játékos található. A bajnokság sereghajtója a szombati ellenfél, ugyanakkor hiba lenne lebecsülni a Sopron gárdáját, amely többször is csak az utolsó pillanatokban veszített csatát az idei kiírásban.

A Körmend gárdája pedig 11 győzelemmel és 4 elszenvedett vereséggel a dobogó második fokán áll. Azonban intő jel lehet a vasiak számára, hogy a MAFC és a Jászberény ellen is az utolsó percig figyelniük kellett Ferenczéknek. Ráadásul a sorozatterhelés, illetve a hét közepén, a FIBA Europe Cup csoportmérkőzésén vereséget szenvedtek a piros-feketék, így kérdéses melyik arcát mutatja ezúttal az Egis Körmend együttese.

Egis Körmend – Sopron
2018. január 20. – 18:00

 

https://www.youtube.com/watch?v=UXSn_LPmMyc

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!