Nagy igazolást jelentett be a héten a DVSC, méghozzá azt, hogy hazánk legjobb FIFA játékosa, Molnár Gábor a debrecenieknél folytatja a pályafutását.
Az MTK-hoz és a DVTK-hoz hasonlóan már Debrecenben is elindult az egyesület e-sport szakosztálya, aminek természetesen főalappillére a FIFA névre keresztelt futballszimulátor.
A klub hivatalos honlapja számolt be arról, hogy a 22 esztendős, jelenleg Magyarország legjobb FIFA játékosaként (világranglista 13. helyezett) ismert molnargabo ezentúl a DVSC csapatát erősíti. Az új szerzemény szerdán átvette névre szóló mezét a DVSC cégvezetőjétől, dr. Róka Gézától.
A fiatal e-sportoló a játék mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektet, idén államvizsgázik az ELTE-n. Ráadásul Gabó nem csak a virtuális sportot kedveli, ugyanis igazolt futsal játékos. 2016 végén megnyerte az országos Coca-Cola eCup magyarországi FIFA egyetemi bajnokságot.
A verseny után jutalmaként kiutazhatott New Yorkba a Coca-Cola eCup döntőjére, ahol az amerikai selejtező győztesével harcolhatott az első helyért. Gábor azt az akadályt is sikeresen vette, így ő lett a Coca-Cola eCup 2016 bajnoka. Ekkor figyeltek fel rá, azóta pedig számos versenyen megmérettette már magát, és hatalmas rajongótáborra tett szert.
Novemberben rendezték a FIFA 18 világbajnokság téli részének kvalifikációját (körülbelül másfél-kétmillió játékos közül mindössze a legjobb 64 juthat be), amelyben Gábor a CEE (Közép- és Kelet-Európa) régióból egyedüliként jutott be.
Közösségi médiájából az is kiderül, hogy a tojáslabdának is nagy szerelmese.
A fiatal FIFA játékos most sem pihen, jelenleg Barcelonában tartózkodik, ugyanis ott rendezik a FIFA18 világbajnokság téli fordulóját.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!