Metalcom Szentes – Aligátor Vízilabda Kft. 9-4 (2-2, 2-1, 3-1, 2-0)

Szentes: GYÖRGY – Hegedűs, Nagy M. 1, Vörös, PALOTÁS 2, Pellei F. 1, Somogyi. Csere: Kiss K., Pellei K., Werner 1, Tóth Gy., VISNYAKOV 3, Takács 1. Edző: Pellei Csaba

AVUS: KOVÁCS B. – Polovic 1, EKLER B. 3, Takács, Ukumanov, Hajmási, Kurucz. Csere: Galambos G., Sági, Baj, Juhász M., Kutasi, Baranyai. Edző: Matajsz Márk.

Az AVUS több meghatározó játékosa (Basara, Garancsy, Kiss Cs.) sem játszott, a csapat így is jól küzdött, ameddig bírta, a félidőben 4-3 volt az állás, aztán a végén elhúztak a hazaiak és megérdemelten győztek.

1. negyed: Ekler Bendegúz emberelőnyből szerzett vezetést, majd Nagy M. akcióból, Takács J. pedig centerből lőtt hazai gólt, a végén Polovic Krisztián szintén emberelőnyös helyzetből talált be, 2-2.

2. negyed: Pellei F. szerzett vezetést emberfórból a szentesieknek, majd Ekler Bendegúz ugyancsak előnyből egyenlítet, 3-3. Ezután Vishnyakov szerzett akcióból újra vezetést, így 4-3 lett a félidő.

3. negyed: Ez a játékrész eldöntötte a meccset: Palotás, majd újra Vishnyakov, aztán Ekler még szépített, de Palotás gólja már nagy előnyt jelentett, 7-4.

4. negyed: Vishnyakov, majd Werner tette még hozzá a magáét, így 9-4 lett a vége.

A 3 gólos Ekler Bendegúz honlapunknak nyilatkozva elmondta, hogy jobb volt a hazai csapat.
A medencéből nézve úgy éreztem, hogy az első 2 negyedben kifejezetten jól játszottunk, aztán a második félidőben kijött a rutintalanság – fogalmazott a fiatal gólzsák. 

Az AVUS a vereség dacára továbbra is a 6. helyet foglalja el az alsóházban, ahol a középszakaszt március 3-án, Szegeden folytatja. A 8. helyezett otthonában nem lehet pardon, győzni kell!