Sok mindenről döntött a hétfő esti egyetemi bajnoki. A nyugati csoport második helyén álló SzoESE, a harmadik pozícióban álló Pécshez látogatott. A PTE-PEAC hazai környezetben csak egyszer szenvedett vereséget, így joggal nevezhető oroszlánbarlangnak. Talán a nagy tétnek is köszönhetően de sokáig rendkívül pontatlanul játszottak, ezért fej-fej mellett haladtak a csapatok. A második negyedben aztán eltört valaki a szombathelyieknél. Kapkodó támadójáték mellé, gyenge védekezés is párosult, így Benke vezetésével a nagyszünetre 10 pontos előnyre tett szert a PEAC.

A mezőny legeredményesebb játékosa lett Mészáros, mégsem örülhetett a találkozó végén

Alapos fejmosást kaphattak a pihenő alatt Kéri Péter tanítványai, mert fordulás után óriásit változott a játék képe. Az addig döcögő szekér fénysebességre kapcsolt és Mészáros tripláival nemcsak lefaragta hátrányát a vasi alakulat, de Karagity pontjaival a vezetést is átvették a vendégek. Az utolsó felvonásra aztán ismét magára talált a házigazda és gyorsan ledolgozták a hátrányukat. Berkics triplája pedig már azt jelentette, hogy az előny a Pécsnél van. Ezután mindent megpróbált a SzoESE a fordítás érdekében, de ez nem sikerült. Vereségével maradt a második helyen a szombathelyi csapat, azonban a PTE-PEAC-nak még elmaradt mérkőzései vannak. Egy kedvezőtlen forgatókönyv esetén megtörténhet még az is, hogy a kék-fehérek lecsúsznak a harmadik helyre.

PTE-PEAC – Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
89-85
(22-22, 26-15, 17-32, 24-16)

SzoESE: Tóth 9, Földesi 15/3, Mészáros 29/12, Gábor -, Perák 14.
Csere: Karagity 10, Vicze 8.
Vezetőedző: Kéri Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!