A kormányzati sporttámogatás és -irányítás szükségességéről is beszélt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Magyar Sport Napja alkalmából.

“A magyar kormány felismerte, hogy szükség van a sport iránt elkötelezett kormányzati támogatásra és irányításra, hiszen mind az amatőr, mind a hivatásos sport rendkívül fontos szerepet játszik a társadalom életében. A sportba történő befektetés segítséget nyújt nekünk egy egységes és befogadó társadalom felépítéséhez, az akadályok leküzdéséhez, és képessé tesz bennünket egymás tiszteletére és elfogadására” – hangsúlyozta az MTI-nek a politikus.
Szabó Tünde emlékeztetett arra, hogy a sport minden területén sikeres tavalyi év végén az Országgyűlés egyhangúan döntött a Magyar Sport Napja mellett a Magyar Parasport, a Magyar Diáksport és a Magyar Siketsport Napjának évenkénti megünnepléséről.
“A következő év is kiemelten fontos lesz a hazai sportélet szempontjából” – jelentette ki az államtitkár. “Fantasztikus elismerése ugyanis a magyar sportnak és a fővárosnak, hogy 2019-ben Budapest lesz Európa Sportfővárosa. Ez a cím egyértelműen jelzi azt a kiemelt szerepet, amelyet a nemzetközi sportéletben betöltünk, valamint azt, hogy magas színvonalú sportinfrastruktúrával tudunk kiszolgálni nemcsak bármilyen rangos sportversenyt, hanem akár egy ilyen nagyszabású eseménysorozatot is” – tette hozzá.
A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án Budapest rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC) szervezésében, ennek emlékére a kormány határozata alapján 2000 óta ezen a napon ünneplik a Magyar Sport Napját.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!