Szombat délután valódi labdarúgó idő volt, amely a közönséget is csalogatta. Több mint öt és félezren látták a helyszínen a Haladás-Újpest találkozót. A mérkőzés alaphangját a szurkolók ezúttal is megadták, ráadásul a B-középnek köszönhetően egy gyönyörű koreográfiával rukkoltak ki. Az összecsapás végig lüktető és kemény volt, így a vége nem is lehetett más, mint 1-1.

Andersson, Michel Melo és Öreglaki Norbert nagyon átszellemülten követték a mérkőzést

Azonban nemcsak a pályán, hanem azon kívül is akadtak érdekességek. Többek között ezúttal is több sportolót láthattunk a lelátón, akik a zöld-fehér klubot erősítik, igaz más-más szakosztály képviseletében.

Az Extraligába jutó röplabdások sem hagyták ki a Hali Újpest elleni mérkőzését: Milana Rejlić, Andrea Kalman, Ajla Paradžik, Anna Wruck és Nicole Kinser

Néhány kézilabdázó hölgy alapozott a vasárnapi szezonzáró mérkőzés előtt, de a helyszínen voltak a Magyar Kupát elhódító és a bajnoki éremért hajtó futsalosok is.

A röplabdás hölgyek vasárnap már a zöld-fehér kézilabdázók mérkőzésén szurkoltak

A hab a tortán pedig a női röplabda együttes volt, akik szintén megtisztelték jelenlétükkel a találkozót. Ami még különlegesebbé teszi a történetet, hogy több légiós is átérzi, hogy milyen a Haladás népes családjának tagjává válni. Mert ezek a sportolók nem csak önmagukért és a szakosztályért, hanem egy közel 100 esztendős klub sikeréért dolgoznak. Nem is akárhogy…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!