A tegnapi nap folyamán Portugália és Spanyolország is csak nehezen harcolta ki a továbbjutást, ám mindkét kapitány a jövőbe tekint. 

Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya:

„Jó ritmusban kezdtük a meccset, Iránnak nehézségei adódtak, aztán Carlos Queiroz változtatott, változtatása megnehezítette a dolgunkat, a támadója visszavonásával fölénybe kerültek a középpályán, szerencsére ezt sikerült aztán ellensúlyoznunk. A második félidő szintén jól indult, büntetőhöz jutottunk, amiből nem találtunk be, de ez megesik a futballban. Bernardo Silva becserélésével ismét mi kerültünk fölénybe, a végén mégis nekünk kellett örülnünk.”

„Tisztában voltunk azzal, hogy kemény ellenféllel találkozunk, és ezúton szeretnék gratulálni Carlos Queiroznak, aki kitűnő munkát végzett, ezt mindhárom meccsen bizonyította. Jól szervezett, intenzíven játszó együttese van, amely töretlen hittel futballozik.”

„Teljesítettük a célunkat, továbbjutottunk, most Uruguayt kell tanulmányoznunk, hogy győztesen kerüljünk ki a párharcból.”

Carlos Queiroz, az irániak szövetségi kapitánya:

„Mindent megtettünk, jár a gratuláció a játékosoknak. Nagy iramú meccset játszottunk, de ez elvárható a világbajnokságon, rengeteg párharc volt. Jól teljesítettünk a torna egyik esélyese ellen, sok sikert kívánok Portugáliának a továbbiakhoz!”

Alireza Dzsahanbahs, az irániak szélsője:

„Óriási csalódás ez számunkra. Nagy lehetőségeket alakítottunk ki, sajnos nem éltünk ezekkel. A végén nyerhettünk volna, mindenki látta, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk.”

Hervé Renard, a marokkói kapitány:

„Szerettünk volna nyerni Spanyolország ellen, ezért jöttünk ide ma este. Küszködtünk a spanyolok ellen, de hát a spanyolok ellen mindenki ezt teszi, mivel a Real Madrid és az FC Barcelona játékosai alkotják – mind kivételesek. Ugyanakkor a játékosaimat és az egész csapatot dicséret illeti ezért a meccsért és a világbajnoki teljesítményéért is. Hiányzott egy kis tapasztalat, néhány meccsünkön jobb eredményt kellett volna elérnünk. Viszont azt is megmutattuk, hogy képesek vagyunk a világ élvonalába tartozó két csapattal, Portugáliával és Spanyolországgal felvenni a a versenyt és megfelelően képviselni Marokkót. Emlékeinkben megőrizzük ezt a világbajnokságot, varázslatos pillanatokat hozott számunkra, és szeretnék minden nyolcaddöntősnek sok sikert kívánni, és külön szurkolok a két, továbbjutásért küzdő afrikai együttesnek.”

Khalid Boutaib majdnem nemzeti hőssé vált. Fotó: Getty Images

Fernando Hierro, a spanyolok kapitánya:

„Már tegnap is mondtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, és nagyon jól tudtuk, hogy Marokkó küzdeni fog. Kiváló csapat, amely kikapott ugyan kétszer 1–0-ra, de sokkal többet érdemelt volna. Az egész csoportkör rendkívül nehéz volt számunkra, de minden nehézség ellenére sikerült a csoport élén zárnunk, pozitívan kell előre tekintenünk. Nyilvánvalóan tudunk még javulni és ezen dolgoznunk is kell. Kétségtelenül önkritikusan állunk majd a dolgokhoz, hiszen öt gólt kaptunk három meccsen, ez nem mehet így tovább, ezt elmondtam a játékosoknak is. És azt kell mondjam, hogy szerencsénk volt, hogy elsők lettünk. Ez volt az elsődleges célunk és sikerült elérnünk, ugyanakkor sokkal többet kell követelnünk magunktól, és tisztában kell vele lennünk, hogy ha ilyen könnyű gólokat kapunk, akkor nagyon nehéz lesz elérnünk a végső célunkat” – vélekedett Hierro.

11 órakor bővebb összefoglalóval jövünk a két mérkőzésről.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!