Két héttel a 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó VB után újra Szombathelyre érkeztek a hatalmas hajók, hogy a Csótón küzdjenek meg egymással több kategóriában (200m, 2000 m) is.

A megnyitó
Mielőtt a 6. alkalommal a szombathelyi vízre szálltak a sportág szerelmesei, Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke köszöntötte a szép számmal megjelent csapatokat.

Örömteli, hogy újra közel 1000 ember versenyez itt, Szombathelyen, ez új rekord. Bízom benne, hogy nemcsak a részvételi rekord, de a pályacsúcsok is megdőlnek – fejezte ki várakozásait a szövetségi elnök, miközben a pár hete véget ért hazai rendezésű VB sikereit sorolta.

 

Szegeden 28 ország 6200 versenyzője, közöttük 1500 kanadai, 900 amerikai, 750 magyar ült hajóba, hogy megmérkőzzön a VB címért. A 24 magyar érem megszerzésében a váciak kiemelkedő szerepet játszottak – tette hozzá, majd megköszönte Szombathely támogatását.

 

A szövetségi elnök után Koczka Tibor sportért felelős alpolgármester is üdvözölte a Sárkányhajó Fesztivál résztvevőit.

– Örömmel nyitom meg Magyarország legboldogabb városában ezt az immár 6. alkalommal megrendezett sporteseményt, amely már tegnap az előfutamokkal, pontosabban szólva már hetekkel ezelőtt az előkészületekkel és az edzésekkel megkezdődött – fogalmazott az alpolgármester, aki a sportág közösségépítő szerepét is hangsúlyozta.

 

A sárkányhajó
A speciális sárkányfejjel és farokkal ellátott hajót 18-20 két sorban helyet foglaló versenyző hajtja előre egytollú lapáttal – a kormányos irányításával és a dobos adta ütemre.
A sportágat 1998-ban honosította meg a Magyar Sárkányhajó Szövetség, 2004-óta működik a sárkányhajó fesztiválok rendszere, amely ma már egy turisztikai látványossággá vált 5 hazai városban is.

A versenyek
A megnyitó után az Open-kupa rangsoroló időfutamokkal kezdődött a versenyprogram,

Dr. Balázsy Péter megyei jegyző vezette a Vas megyei Önkormányzat csapatát, a Vasi Vízi Struccokat.
– Idén első alkalommal neveztünk, alapvetően csapatépítő jelleggel, szórakozásként fogjuk fel a versenyt. Tisztes helytállás várunk a 21 csapat mezőnyében a 10-12. hellyel már elégedettek lennénk – mondta a hajóba szállás előtt sportoldalunknak a megyei jegyző.

 

Az előfutamok és a középfutamok után, cikkünk megjelenése idején már a döntők következnek, aztán délután az eredményhirdetéseket is lebonyolítják.

 

 

 

Vegyesben a nemek száma azonos, 10-10 nő-férfi. A Házisárkányok kupájában a hölgyeké a főszerep, az Open kupában viszont nem volt megkötés, bárki beülhetett a hajóba. A legnagyobb érdeklődés minden bizonnyal idén is a Maraton kupát kíséri, időkülönbséggel indulnak és egymást üldözve kerülik majd meg a szigetet.

 

Ma egyébként 4 kupát rendeznek, az Open-kupa után a Vegyes-kupa, a Házisárkányok-kupája, és a leglátványosabb, a Maraton-kupa lesz a sorrend. Ekkor már várhatóan megtelik a híd, megtelik a sziget és az emberek nagy örömmel szurkolják végig az izgalmas 2000 méteres futamokat. Szóval este 18-19 óráig érdemes kilátogatni a Csótóra, illetve a szigetre.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!