Reneszánszát éljük a rég elfeledett sportok feltámasztásában. Az egykor rendkívül népszerű akadályversenyek mintáját alapul véve egyre több a VulcanRunhoz hasonló megmérettetéseken tehetjük próbára a tudásunkat. A celldömölki programhoz az időjárás nem volt túl kegyes, de a résztvevők erre is egyfajta próbatételként tekintettek.

A VulcanRun népszerűségét jól mutatja, hogy nemcsak a megyéből, hanem az ország különböző szegletéből is érkeztek versenyzők. A 300 méteres szintkülönbséggel, a 16 akadállyal, a 8 kilométer hosszú pályával és az esős időjárással is meg kellett birkózniuk a sportolóknak, akik rendkívül élvezték a feladatokat. Hasonlóan látta ezt Lendvai Gábor főszervező is, akivel Giczi Sándor tudósítónk váltott néhány szót a rendezvénnyel kapcsolatban.

– Pápán már két éve szervezünk Military Survival Run versenyeket, ami Magyarország legkeményebb futóversenyeként ismert. A tapasztalatunk megvolt, s mivel én is Celldömölkön élek, a barátok, ismerősök rendszeresen megkérdezték, hogy nem akarok-e itthon is hasonlót szervezni.

Rendkívül gyorsan hoztátok tető alá a projektet.

– Mivel a terület adott volt, így gyorsan tudtunk cselekedni. Nem kellett sokat gondolkodni, mert a Ság-hegy lábánál nincs alkalmasabb helyszín. Felvettem Fehér László polgármester úrral a kapcsolatot, szponzort is felkerestünk, és a Swietelsky hathatós támogatását megnyerve, illetve a Városi Önkormányzat segítségével megindulhatott a munka.

Az új versenyeken illő meglepetésekkel is kirukkolni. Nálatok mi volt az?

– Valóban, a VulcanRun esetében teljesen új ötleteket kellett megvalósítanunk. Ennek megfelelően vegyesen hol könnyebb, hol nehezebb akadályokkal kívántuk létrehozni. Amikor az égiek a verseny napján végigáztatták a pályát, kicsit megijedtem, hiszen dörgött, villámlott, de az indulásra futóidőre javult az időjárás.

Egyedül aligha lehetne megvalósítani egy ilyen magas színvonalú versenyt. Kik voltak a segítségedre?

– Rengeteg segítőtársam volt, nekik ezúton is szeretném kifejezni a köszönetem. Ott voltak azok a katona társaim, akik a korábbi versenyeken is részt vettek, a celldömölki barátaimat egyesével kerestem meg, akik első szóra vállalták a feladatokat. A tűzoltók, a polgárőrök egész nap a segítségünkre voltak. S természetesen az önkormányzat munkatársainak, a polgármester úrnak valamint a szponzoroknak is jár a köszönet, akik nélkül szintén nem valósulhatott volna meg a verseny.

Mik a visszajelzések a megmérettetés kapcsán?

– Eltelt néhány nap, és hál’ istennek olyan visszajelzések jöttek felém, hogy a rossz idő ellenére is kitűnően érezték magukat. Szeretném itt, Celldömölkön minden évben megrendezni a versenyt, a résztvevők mindegyike azt mondta, jövőre veletek ugyan itt! Ehhez tartsuk magunkat…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!