Öt éremmel, három arannyal, valamint egy-egy ezüsttel és bronzzal zárt a magyar küldöttség a törökországi Antalyában rendezett szkander-világbajnokságon, amelyen 50 ország 1160 indulója állt asztalhoz. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) vasárnapi tájékoztatása szerint legeredményesebb magyarként a felnőtteknél Kőváriné Ivánfi Brigitta kétszer is dobogóra állt, a 70 kilogrammos kategóriában előbb bal kézzel bronzérmes lett, majd jobbal a második helyen végzett. A magyar klasszis masters kategóriában is elindult, ott mindkét kézzel szerzett egy-egy világbajnoki aranyérmet. Az ötödik magyar érmet Józsa Mihály szerezte, miután a grandmasters kategóriában, a 75 kilogrammosoknál világbajnok lett.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!