A sárga-feketék csapatkapitánya elárulta, hol, kivel és hogyan tölti az ünnepeket.

– A családommal töltöm idén is a karácsonyt. A szentestére menyasszonyom családjához, Szolnokra utazunk, majd karácsony első napját szüleimnél és nagymamámnál töltjük, december 26-án pedig már 2 edzésünk is lesz, hiszen másnap a TF látogat Szombathelyre.
Ilyenkor nálunk is a hal a fő étel, emellett persze mindenféle egyéb finomság is az asztalra kerül, szóval figyelnem kell az étkezésemre alaposan. December 23-án, 27-én és 30-án is meccsünk lesz, sokat utazunk, karácsony előtt Jászberénybe, majd az év végén Szegedre megyünk idegenbe. Ezután sem lesz megállás, de szilveszterkor majd összeülünk a barátokkal, családtagokkal, bár nagy buli nem lesz, hiszen január 2-án már edzünk, hiszen 5-én a Sopron lesz az újév első ellenfele. Profi sportolók vagyunk, ez a dolgunk, szeretnénk minél jobban szerepelni – válaszolt érdeklődésünkre Váradi Benedek.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!