Zalaegerszegen rendezték meg a Restart Fesztivált, ahol különböző sportágak bemutatója mellett versenyezhettek is azok, akik éreztek magukban elég bátorságot. A rendezvény igazán sokszínű volt, hiszen az egész belvárost ellepték a sportolók. Ennek megfelelően akadt crossfit, box és küzdősport gáló, BMX és zumba bemutató valamint rúd és légtornász verseny is.

A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület színeiben két ifjú tehetség vett részt a rendezvényen. Kövecses Patti rendkívül színvonalasnak tartotta a programokat és nem is készült tudatosan a Restart Fesztiválra. Ennek ellenére – a sors kiszámíthatatlanságának következtében – mégis ott volt a táncversenyen, ahol több kategóriában bizonyíthattak a résztvevők.

A látvány tánc mellett disco, fitmesz show és utcai táncokra is sor került. A magasan kvalifikált zsűrinek valamint a közönségnek a tetszését is elnyerte a SzoESE versenyzője. A dobogós helyezettek érmet, egyedi kupát valamit oklevelet is kaptak. Kövecses Patti végül a dobogó legfelsőbb fokára állhatott fel, aminek nagyon örült.

Csak úgy, mint Giricz Eszter, aki Fitnesz-show kategóriában indult a II. Restart Fesztiválon. A SzoESE színeiben versenyző lány beszámolójából kiderül, hogy akrobatikus és erőelemeknek ötvözéséből kellett kialakítani a koreográfiát. A kemény felkészülés végül meghozta gyümölcsét, hiszen Eszter is besöpörte a maga érmét.