Egy portlandi kislány sikertörténete lehetett volna Tonya Harding életútja, ha nincs az a HA… A világbajnoki ezüstérmes amerikai műkorcsolyázónő hazájának ünnepelt sportcsillagának számított, hányattatott gyerekkorából a sport volt a menekülés. A kemény és kitartó munkájának gyümölcseként nagy jövőt jósolt neki mindenki.

Ezt alátámasztotta, hogy ő volt az első női korcsolyázó, aki két tripla axel-ugrást tudott végrehajtani. Ennek ellenére az 1992-es téli olimpiai játékokon csak negyedik helyen végzett, így pincérnőként kezdett dolgozni. Korábbi edzője kérésének eleget téve indult csak a következő téli ötkarikás játékok selejtezőjén, majd a versenyen is.

A háttérben viszont komoly összeesküvések történtek, hiszen Harding férje, barátján keresztül először fenyegető leveleket küldött a nagy rivális Nancy Kerrigannek. A színfalak mögött azonban súlyosan megsebesítették a korcsolyázót, ami óriási közfelháborodást váltott ki. Miután a rendőrség minden szálat felgöngyölített már nem volt visszaút Harding számára.

Az ötkarikás játékokon csak nyolcadik lett (Karrigan második – a szerk.) a műkorcsolyázó, aki nagy árat fizetett. A A lillehammeri téli olimpiát követően 1994. március 16-án Tonya beismerte bűnösségét a riválisa, Nancy Kerrigan elleni összeesküvésben. Ennek köszönhetően a közvélemény szintén elítélte, akárcsak a bíróság.

A hivatalos ítélet szerint Tonya Hardingot örökre eltiltották a versenyzéstől, bár a börtönt megúszta. Az ítélet hirdetésnél sírva kérte a bírót, hogy inkább zárják be, csak szeretett sportjától ne szakítsák el. Az ítész hajthatatlan maradt, így Harding sikerektől és kudarcoktól tarkított pályafutása véget ért a jégen. Ezt követően ökölvívóként próbált szerencsét – kevés sikerrel…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!