A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni. Az eredeti tervek szerint idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg Japánban. A döntés értelmében a pótlásra 2021 nyarán lesz lehetőség és ekkor nemcsak az ötkarikás játékokat, hanem a paralimpiát is pótolják. A NOB soron kívüli ülésére azért volt szükség, mert több ország sportolói valamint olimpiai bizottságuk is halasztást kértek. Korábban még egy vészforgatókönyv kidolgozására próbált szert tenni és időt nyerni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, azonban Kanada és Ausztrália hétfőn bejelentette, hogy a jelen helyzetben nem fog versenyzőket küldeni a játékokra.

Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó is egyetértett a döntéssel és véleménye szerint is jobb elhalasztani az olimpiát. Erre korábban egyébként még nem volt példa és legutóbb 1944-ben fordult elő, hogy nem tudták megrendezni az ötkarikás játékokat. A döntés hátterében a WHO-tól kapott információk állnak, ennek ismeretében született a megállapodás. Szakértők szerint ez a halasztás Japánnak 670 milliárd jenbe kerül majd.
Érdekesség, hogy eddig három olimpiát nem rendeztek meg: 1916, 1940 és 1944 – mindhármat világháború miatt maradt el.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!