A Nemzeti Sport felhívása, mely szerint az egy hete súlyos betegségben elhunyt, játékosként többek között háromszoros olimpiai bajnok, edzőként pedig világbajnok Benedek Tiborról nevezzék el a Duna Arénát, nyitott fülekre talált, s információink szerint az Emmi hamarosan a kormány elé is terjeszti javaslatát, ha mindehhez az elhunyt sportoló közeli családtagja, például nagykorú örököse hozzájárult.

„Sok olyan korábbi sportoló, sikeredző van az országban, akiről már életében csarnokot neveztek el, a Duna Aréna névadásával kapcsolatosan csak azt tudom mondani, hogy Benedek Tibor méltó névadó lenne: hihetetlen szeretet vette körül a pályafutása során, és most, a sajnálatos halálát követően is” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!