Los Angeles Lakers–Houston Rockets 119–96

Az nso.hu cikkéből kiderül, ahogy az elmúlt három mérkőzésen, úgy most is egyértelmű volt a Lakers fölénye, a nyugati első kiemelt remekül védekezett, remekül rohant és ezúttal, talán a rájátszás során először a triplái is kiváló hatékonysággal estek be – már az első negyedben volt 33–11 is az állás, vagyis 20 pont fölé nőtt a különbség. A Rockets innen azért még visszaverekedte magát a második negyedben tíz pont környékére, hét-nyolc egység maradt csak a felek között, de aztán a harmadik játékrész elején egy 15–0-t repesztett a Los Angeles és onnantól már nem volt miről beszélni – a folytatásban volt közte 30 is, már csak annyi volt a kérdés, hogy számszerűleg mi lesz a vége. A Lakersnél LeBron James jól játszott (29 pont, 11 lepattanó, 7 gólpassz) és most az is belefért, hogy Anthony Davis csak 13 pontig jusson, ugyanis a triplavetők extra napot fogtak ki: Morris 4/4, Danny Green 4/6, Caldwell-Pope 2/3, Kuzma 3/6 hármast bombázott be, csapatszinten pedig 19-szer köszöntek be kintről 51.4 százalékos hatékonysággal. Emellett megint simán (50–31-re) nyerték a lepattanózást és 17–6-ra győztek a gyors indításokból szerzett pontok tekintetében – egy pillanatig sem voltak hátrányban, nagyon simán nyerték sorozatban negyedik meccsüket és jutottak 4–1-gyel a nyugati döntőbe.

A Lakers legjobb dobói: James 29/9, Kuzma 17/9, Morris 16/12
A Rockets legjobb dobói: Harden 30/6, J. Green 13/3, Westbrook 10

A párharc végeredménye: 4–1 a Lakers javára.

Könnyen lehet, hogy városi rangadót játszanak a konferenciadöntőben, a másik ágon ugyanis a Los Angeles Clippers 3–2-re vezet a Denver Nuggets ellen a ma 19 órás hatodik meccs előtt.

A Keleti főcsoportban a Boston Celtics és a Miami Heat csap össze.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!