A Késmárk utcai teniszcentrumot június óta használhatják a fehér sport szerelmesei. A hétvégi próbadzsemborit a klubtagoknak szervezték, de a szervezőktől megtudtuk, hogy a kezdeményezést hamarosan kiterjesztik a város és a megye teniszt szerető polgárai számára is. A sportinfrastruktúra fejlesztése nyomán rengeteg utánpótláskorú teniszező jelent meg és próbálta ki magát a teniszcentrumban, ahol hosszútávú tervként fogalmazták meg, hogy belátható időn belül nemzetközi versenynek is helyet adjon a Késmárk utcai modern sportkomplexum.

Szabó Péterrel, a Savaria Tenisz Club elnökével beszélgettünk.

Komoly érdeklődés mellett kezdődött a rendezvény, amelynek során kiváló pályákon (mind a 10-en!) egész nap folyamatosan pattogott a labda. Állítólag “emberemlékezet” óta nem volt rá példa Szombathelyen, hogy egy korcsoportban 12 páros indult volna! Itt pedig ez történt!
A teniszdzse mboriegyik kiemelt eseménye volt a korosztályos páros ferfitorna, amely a +110-es korosztálynak lett kiírva. (minimum 110 évnek kellett lennie a páros két tagja éveinek összesített száma). Három 4-es csoportban, körmérkőzésekkel indult a verseny, aztán a három csoportelső az érnes helyekért újabb körmeccseket játszott, a csoportmásodikak a 4-6. helyekért, csoportharmadikak a 7-9. pozícióért, a csoportnegyedikek pedig 10-12.helyezésekért játszottak újabb kört.

A dzsembori kezdeményezése Palotai Zoltán, a Palatinus Egyesület elnökének ötlete volt. Ő egyébként a szabadidősport kiváló támogatója, megannyi sportesemény szervezője. A versenyek előtt vele készített interjúnk IDEkattintva nézhető meg újra.

És akkor jöjjenek az eredmények…

A “pontszerzők”: a 6.helyezett a Donázy Ottó, Szabó Ferenc, az 5.helyezett a Dr.Birosz Béla, Polyák Kálmán, míg a 4. helyezett a Molnár Róbert/Bodonczi Róbert páros lett.

Fotónkon az első három páros látható: bronzérmes a Kiss Ferenc/Palotai Zoltán duó, ezüstérmes a Catomio János/Dr.Rajki Csaba páros lett (a képen a Dr.Rajki Csabát az utolsó meccsen – a doktor úrnak sürgős műtéthez kellett bemenni a kórházba – “helyettesítő” Molnár Róbert), valamint a győztes páros: Horváth Tibor és Pálóczy László.

A rendezvényen (ahogy egy ilyen jamboreehez illik) a helyszínen készült két kondérban, 60 főre a gulyás, amely jó alapja volt az edemény céljaként is megfogalmazott “baráti összetartás” és “összekovácsolás” eszmének is. Ez a nap is jó példa volt arra, hogy igazi klubélet kezd kialakulni a Késmárk utcai teniszcentrumban. A z I. Teniszdzsembori sikere nagy örömmel töltötte el a rendező Savaria Tenisz Centrum vezetőjét, Szabó Pétert, valamint a “társrendező” Palatinus egyesület elnökét, Palotai Zoltánt is.

A rendezvény arra is alkalmas volt, hogy többen megfogalmazzák, szívesen részt vennének egy amatőr tenisz bajnokságban, ami évek óta “hiány” Szombathelyen. A szervezők ígéretet tettek, hogy tavasszal ezt is megszervezik: bizonyára értékes és érdekes színfoltja lehetne ez Szombathely szabadidős sportjának – egy nagyszerű, minden igényt kielégítő modern sporttelepen.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!