Gondos előkészületet követően jött létre Sárváron a futsal szakosztály, amely gondos kutatómunka és toborzást követően alakította ki keretét. Az együttes edzői szerepkörét és egyáltalan a csapat létrejöttét Halmos Máté vállalta magára, aki ezer szállal kötődik Vas megyéhez. A Haladás, a Répcelak és a Göcsej színeiben megannyi érmet szerzett játékosként és szakmai irányítóként is.
A bajnokság kicsit megcsúszva kezdődött a koronavírus-járvány miatt, de a héten már lejátszotta első mérkőzését a Sárvár is, amely a második fordulóból előrehozott találkozóján a Pázmándfaluval mérte össze tudását. Az első percekben igyekeztek felmérni a csapatok egymás erősségét és alkalmazkodtak a másik játéksrílusához. Jobbára inkább a vendégek irányították a mérkőzést, de a hazaiak is próbáltak támadások építésével.
A jobb erőkből álló sárváriak azonban egy tetszetős akció végén megszerezték a vezetést: Nagy Martin csapott le a kapusról lecsorgó labdára és passzolt a kapuba. Néhány pillanattal később pedig Halmos átadására robbant be Gyurcsányi és közelről bombázott a hálóba. A biztos vezetés tudatában átadta a kezdeményezést a vasi alakulat, amit Máté góljával büntetett a Pázmándfalu.
A pihenő viszont jót tett a Sárvár játékának, mert Osvald Márió találatával megnyitották a vendégek a gólcsapot. Tíz perc alatt hatszor zörgették meg a vasi futsalosok Bogdán ketrecét, amire Máté Szilárd révén csak egy felelet jött. A 2-12-es végeredményt Faiszt Péter állította be az utolsó percben, ezzel megalapozva egy remélhetőleg nagyon sikeres jövőt a sárvári szakosztály számára.
Auto-Szoft Pázmándfalu – Sárvár FC Futsal 2-12 (1-2)
Sárvár: Soós – Osvald M., Tóth L., Manganelli A., Gyurcsányi Zs.
Csere: Bankits – Faiszt, Puklér, Kovács A., Németh K., Nagy T., Nagy M., Halmos
Játékos-edző: Halmos Máté
Gólszerző: Kreitz, Máté Sz. illetve Nagy M. 2, Gyurcsányi 2, Osvald M. 2, Halmos, Nagy T., Manganelli A., Kovács A., Puklér, Faiszt.
Kiállítva: Kónya (Pázmándfalu)
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!