Az nso.hu cikke szerint a profi boksz jelenéről mindent elmond, hogy az év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését két, már visszavonult amerikai legenda, a nehézsúlyba az 1980-as évek közepén berobbanó, 54 éves Mike Tyson és a félnehézsúly 2000-es évek eleji szuperklasszisa, az 51 esztendős Roy Jones Junior nyolcmenetes, nem hivatalos (értsd: egyikük mérlegébe sem számít majd bele a meccs) jótékonysági gálamérkőzése jelentette.

ÉRTÉKELÉSEK

„Nekem megfelel a döntetlen, elfáradtam a testütéseknek megvolt a hatása. A legfontosabb, hogy végigcsináltam a mérkőzést és szeretnék még bokszolni” – nyilatkozta a meccs után Roy Jones,aki a mérkőzést követő rövid interjúban Kobe Bryantre is emlékezett, a Los Angeles Lakers idén elhunyt kosarasának képe és neve rajta volt a sárga és lila színű kesztyűin is.

„Elviselted az ütéseimet és ezt nagyon tisztelem benned – reagált Tyson. Az a két perc néha háromnak tűnt, de nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, hogy nyolc menetet tudtam bokszolni, az a legfontosabb hogy végigbírtam a kiírt menetszámot, visszatértem és szeretném folytatni.”

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!