Felemás időszakon van túl az Egis Körmend együttese, amely névadó szponzorával született megállapodás értelében a következő szezonnak is a gyógyszergyári vállalattal karöltve fog nekifutni. Ziga Mravljak együttese három idegenbeli, majd két hazai mérkőzést követően ismét háromszor fog távol Vas megyétől pályára lépni, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak.

Azért sem, mert a Rába-parton vívott derbik közül az egyiket elveszítették. Bár az idegenben megvívott meccseket megnyerték, szerda este a liga egyik legerősebb ellenfelének otthonába látogatnak Ferencz Csabáék. Az Alba Fehérvár erős kerettel és hosszú kispaddal rendelkezik. Erejét jól mutatja, hogy eddig egyetlen mérkőzést veszítettek el.

Az oroszlányi fiaskót követően a DEAC és az Atomerőmű is fejet hajtott a fehérváriak előtt. A hazaiak keretében ott lesz a Körmenden is megfordult Csorvási Milán, a válogatott alapemberének számító ex-szolnoki Vojvoda Dávid és a Falco korábbi kiváló védője, Ron Curry is. Izgalmakból tehát biztosan nem lesz hiány ezen a derbin sem.

– Nagyon erős, jó csapat az Alba, bőséges játékoskerettel, de megmutattuk már, hogy tudunk nagy meccseket játszani. Tudom, hogy a csapatom tagjai harcolnak majd, és mindent meg fognak tenni azért, hogy meglepjük az Albát a saját pályáján – mondta Ziga Mravljak vezetőedző, melyet a csapat hivatalos honlapján megjelent cikkből idéztünk.

Alba Fehérvár – Egis Körmend
2020. december 16. – 17:00
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!