Kondás Elemér helyett keddtől Huszti Szabolcs és Toldi Gábor irányításával folyik a szakmai munka az NB II-ben éllovas Debreceni VSC labdarúgócsapatánál.
Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, a DVSC elnöke elvárásként fogalmazta meg a Nagyerdei Stadionban tartott keddi sajtótájékoztatón, hogy a Loki teljesítménye méltó legyen a városhoz, szimbolizálja Debrecent és a debreceni identitást is kifejezze.
A politikus szerint nemcsak az élvonalba visszajutás a cél, hanem olyan csapatot, közösséget kell építeni, amely öt-hat éves távlatban képes megvalósítani azt a törekvést, hogy öt idény alatt háromszor kijusson nemzetközi kupaporondra. Ehhez szervezeti és szerkezeti átalakítás kell, aminek része a vezetőedző-váltás is.
Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke hozzátette: ütőképes csapatot kell építeni, amely feljutva az NB I-be megállja a helyét. Az elmúlt időszakban nem láttak megfelelő fejlődést, ezért kellett változtatni.
Tőzsér Dániel sportigazgató arra a felvetésre, hogy Huszti Szabolcsnak nincs edzői múltja, azt válaszolta, százszázalékos bizalmat élvez edzőként is.
A két szakember fél plusz két évre szóló szerződéssel kezdi meg a munkát Debrecenben. A sajtótájékoztató után találkoztak először a játékosokkal, a szakmai stáb további tagjait az elkövetkező napokban nevezik meg.
Huszti Szabolcs tavaly nyáron fejezte be pályafutását a MOL Fehérvár FC színeiben, szeptemberben lett a klub sporttanácsadója, de november végén távozott a székesfehérváriaktól. Toldi Gábort ugyanakkor jól ismeri, mivel amíg a Fehérvárnál dolgozott, az NB III-ban szereplő második csapat vezetőedzőjének munkáját is segítette.
A korábbi 51-szeres válogatott Huszti Szabolcs Toldi Gábor nevében is megköszönte, hogy a klub bizalmat szavazott nekik. Tisztában van vele, bátor elhatározás volt őket kinevezni, ám igyekeznek tettekkel igazolni, hogy jó döntés született -fogalmazott.
A DVSC 24 forduló után ötpontos előnnyel vezet az NB II-ben a Vasas előtt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!