Hétközi forduló, zárt kapus mérkőzések és egy rendhagyó bajnokavató összecsapás. Talán így lehet leginkább összefoglalni az OTP Bank Liga 30. fordulójának fővárosi rangadóját. A Ferencváros-Újpest minden körülmények között különleges csemegének számít, de 2021-ben az élvonalbeli bajnokság aranyérmének sorsáról is döntött.

Már a hétvégén bebiztosíthatta volna győzelmét a Ferencváros, azonban botlásának köszönhetően még matematikai esélye volt beérni riválisát a Puskás Akadémiának. A döntés így kedd estére maradt. Az Újpest elleni örökmérlegük is bizakodásra adott okot a szurkolóknak, hiszen 2019 februárja óta nem veszítettek pontot a lila-fehérek ellen.

Már a találkozó elején azonnal ellenfelének esett a Fradi. Ez a helyzetek számában is megmutatkozott, ráadásul a 12. percben Uzuni révén a vezetést is megszerezték a zöld-fehérek. Nem veszített lendületből a folytatásban sem a Fradi. Az első félóra végén Tokmac is mattolta Banai kapust, úgy tűnt, hogy ezt a bajnoki címet már bezsebelte az FTC.

Lüktető tempót diktáltak a szünet után is a csapatok, de a kapura a hazaiak voltak veszélyesebbek. A párharcot és ezzel a bajnokságot a 76. percben döntötték el a zöld-fehérek. Banai szabálytalanságát követően Uzuni büntetőből ismét eredményes volt. Az eredmény már nem változott ezzel a 2020/2021-es bajnokságot a Ferencváros nyerte meg, amely ezzel begyűjtötte 32-dik elsőségét.

Ferencváros – Újpest 3-0 (2-0)

FTC: Bogdán – Lovrencsics (Botka), Blazic, Mmaeem, Civic – Sigér, Laidouni – Zubkov, Tokmac, Uzuni – Boli (Somalia).
Vezetőedző: Szerhij Rebrov

UTE: Banai – Kastrati, Koutroubis, Ristevski – Pauljevic (Simon K.), Onovo, Mitrovic, Antonov – Croizet (Csongvári), Tallo (Perosevic), Beridze.
Vezetőedző: Michael Oenning

Gólszerző: Uzuni (12. 76. – a másodikat büntetőből), Tokmac (30.)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!