Úgy tűnik nem kell már sokat várni, hogy ismét a lelátóról nézhessük kedvenc sportcsapatainkat. A legfrissebb adatok szerint már 3,5 millió feletti beoltottak száma. Ez a szám jövő szerdára, legkésőbb csütörtökre meghaladja a négymillió főt is, ezzel pedig Magyarország újraindításának következő szakaszába lépünk, ami további változásokat, enyhítéseket jelent.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című reggeli adásában elmondta, hogy a szolgáltatások széles köre lesz újra elérhető, így zenés-táncos helyek mellett mehetünk könyvtárba, szállodába, kalandparkokba, mozikba, színházakba. Emellett pedig a sportrendezvényeket és sporteseményeket is látogathatják a nézők.

Ez azt jelenti, hogy akár a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely kosárlabdacsapat elődöntő mérkőzéseit, valamint a futsal vagy épp a labdarúgó Magyar Kupa döntőjét a helyszínen izgulhatják végig a szurkolók. Egy fontos kikötés viszont lesz: a szolgáltatások körét védettségi igazolvány ellenében vehetik igénybe a sportbarátok is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!