Közel három évtizede már, hogy Bánhegyi Attila és Füle Magdolna egy rendkívül sikeres sportággal színesítették nemcsak a szombathelyi, hanem a magyar sportpalettát is. Kezdetben alig néhány fővel kezdték a munkát, majd rendkívül gyors és látványos fejlődésen ment keresztül a Szombathelyi Kötélugrók kis csapata, amelynek töretlen népszerűségnek örvend.

A honi versenyek mellett aztán nemzetközi színtéren is bizonyítottak, több világbajnoki, Európa-bajnoki és világrekord is az egyesülethez, valamint növendékeihez köthető. Idén pedig már a klub megalapításának 25. évfordulójának alkalmából pedig egy rendhagyó és mindenképpen emlékezetes kezdeményezéssel rukkoltak ki, a sportbarátok legnagyobb örömére.

A negyed évszázad alatt megélt nagy sportsikerek és az egyesületnek otthont adó város, megye legismertebb, valamint a klub számára különleges helyszíneken léptek közönség elé a kötélugrók, akik a legismertebb produkciójukból állítottak ösze egy csokrot. A helyszínek között pedig ott volt a Haladás Sporkomplexum, az Aréna Savaria is.

A sorozat záródarabjaként a szombathelyi Városháza előtti téren szórakoztatták a közönséget. A zord időjárás és a kora délutáni időpont dacára rengetegen álltak meg, sőt még az intézmény ablakaiból is feltűnt egy-két kíváncsi tekintet. A produkciót élőben követhették olvasóink is Facebook-oldalunkon keresztül.

A performansz után Dr. Nemény András polgármester, valamint Dr. László Győző alpolgármester gratulált a résztvevőknek, illetve felkészítőjüknek is. Az eszmecserén elhangzott, hogy hamarosan újabb látványos előadással kedveskednek a lányok, amennyiben az egészségügyi helyzet azt lehetővé teszi. Egy biztos, a Hungarysport biztosan nem fogja kihagyni azt sem!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!