Az úszók versenynaptárába tökéletesen illeszkedett ezúttal is a Claudius Kupa, amely Szombathely városának egyik legismertebb és legnépszerűbb medencés sportrendezvénye. A Magyar Úszó Szövetség és a Szombathelyi Sportiskola közös szervezésű versenyének már tizenkilencedik alkalommal adott otthont a vasi megyeszékhely. A Fedett uszoda pedig megtelt a jövő nagy bajnokaival.

A vírushelyzet miatt a szervezők komoly elhatározásra jutottak az egészség megóvása érdekében. A rendezvényt ezúttal zárt kapuk mögött, a nézők kizárásával bonyolították le. Az épületbe is csak komoly előírásoknak megfelelve – védettségi igazolással, testhő méréssel és kézfertőtlenítéssel – jutottak be az úszók, a csapatvezetők és a sajtó képviselő is.

A lebonyolításnál is szükség volt az újításra, egymást érték a versenyek, a kis szünetek alatt pedig az ellenkező nemű úszók eredményhirdetése zajlott. Ugyanakkor ez a forgatókönyv rendkívül hatékonynak is bizonyult. Ráadásul a verseny színvonalára sem panaszkodhatott senki, ami a nagy létszámnak is köszönhető volt. Az erőpróbán ugyanis több, mint 200 úszó vett részt.

A 14 egyesület közül, amely nevezett versenyzőt a kupára, többen a határon túlról érkezett. A hazai színeket pedig a Szombathelyi Sportiskola növendékai képviselték, akik a legnagyobb létszámban álltak rajtkőre. Tejes Péter szakedző elmondta a Hungarysport kérdésére, hogy ez a rendezvény azért ilyen népszerű, mert remekül segíti a gyerekek felkészülését.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!