ZTE FC-Kisvárda Master Good 0-0
Zalaegerszeg, 1129 néző, v.: Andó-Szabó
sárga lap: Halilovic (34.), Szerafimov (40.), Lesjak (40.), Ubochioma (67.), illetve Hej (18.), Karabeljov (31.), Kravcsenko (57.)
ZTE: Demjén – Lesjak, Kálnoki Kis, Szerafimov, Bedi – Halilovic, Sankovic – Ubochioma (Milovanovikj, 72.), Spoljaric, Tajti (Fehér B., 90.) – Koszta (Gergényi, 83.)
Kisvárda: Dombó – Hej, Kravcsenko, Cirkovic, Leoni – Melnyik, Karabeljov (Zilcic, 82.) – Asani (Peteleu, 75.), Ötvös, Camaj – Mesanovic (Gosztonyi, 90.)
Az első félidőben rendkívül alacsony színvonalú játékot láthatott a közönség, a Kisvárda inkább kontrákra rendezkedett be, de a ZTE sem adta fel annyira az állásait, hogy riválisa ebből igazán veszélyes tudjon lenni. Éppen ezért a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben, nagy helyzetet gyakorlatilag egyik csapat sem dolgozott ki.
Nem sokkal a fordulást követően a találkozó első, majd második nagy lehetősége a vendégek előtt adódott, ezek kimaradtak. A ZTE-nek majdnem 80 perc kellett az első nagy helyzetéhez, de a lecsorgó labdát a csereként pályára lépő Milovanovikj a lelátóra lőtte. A hajrában a ZTE volt aktívabb, a vendégek viszont magabiztosan őrizték a döntetlent, amellyel úgy tűnt, elégedettek ezen a délutánon.
Budapest Honvéd FC-Puskás Akadémia FC 0-0
Bozsik Aréna, v.: Erdős
sárga lap: Nagy Zs. (4.), Van Nieff (39.), Komáromi (88.)
Budapest Honvéd:
—————-
Szappanos – Doka, Batik, Baráth, Tamás K. – Pantelic (Hidi, a szünetben), Kadiri – Nagy D. (Jónsson, 95.), Drazic (Zsótér, a szünetben), Gale (Bőle, 60.) – Lukic (Traore, 70.)
Puskás Akadémia:
—————-
Markek – Favorov, Spandler, Stronati, Szolnoki – Van Nieff – Slagvee (Komáromi, 68.), Plsek (Urblik, 76.), Corbu (Gera, 76.), Nagy Zs. – Skribek (Kozák, 68.)
Miután mindkét fél intenzív letámadással kezdett, küzdelmes, jó tempójú mezőnyjáték alakult ki, amelyben a kapuk sokáig nem forogtak veszélyben. A félidő derekán aztán Markek, majd a szünet előtti végjátékban Szappanos avatkozott bravúrral játékba, így nem változott az eredmény.
A pihenő után is megmaradt az intenzitás, idővel pedig a cserékkel felfrissített kispestiek vették át az irányítást, és kerültek lőtávolon belülre, de csak meg nem adott gólig jutottak. A hajrában a taktikai szabálytalanságok sorát elkövető felcsútiak teljesen beszorultak a térfelükre, de mivel hiba nélkül zártak, megúszták kapott gól nélkül.
A legutóbbi három fordulót tekintve a Budapest Honvéd veretlen, a Puskás Akadémia nyeretlen maradt, ebben az időszakban a kispestiek öt, a felcsútiak egy ponthoz jutottak.
Ferencvárosi TC-Gyirmót FC Győr 1-1 (1-1)
Groupama Aréna, 5887 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Bassey (42.), illetve Klimovic (26.)
Ferencváros: Dibusz – Botka (Wingo, 69.), Blazic, Kovacevic, Civic – Laidouni, Nguen – Auzqui (Marquinhos, 64.), Zachariassen, Mak (Boli, 64.) – Bassey (Marin, 86.)
Gyirmót: Rusák – Szegi, Csörgő, Hajdú (Széles, 45+2.), Zeke – Vass Á. – Hasani (van Kessel, 83.), Klimovic, Nagy P. (Medgyes Z., 71.), Cvetanoski (Radics, 71.) – Varga B. (Simon A., 83.)
A Ferencváros a 8. percben már kétgólos előnyben lehetett volna, de a 41. másodpercben Zachariassen, majd kevéssel később Bassey hagyott ki ziccert. A folytatásban a hazaiak akarata érvényesült, lassan szőtték azonban a támadásaikat, melyekben már nem volt veszély. Utóbbi a Gyirmótra is igaz volt, mégis vezetést szerzett a 26. percben: Zeke beadását Klimovic úgy fejelte kapuba, hogy a labda Mak testét is érintette. A Ferencvárosnak pár perc kellett, amíg rendezte sorait, a szünet előtti hajrában viszont fokozta a tempót, és Rusák ütemtelen kifutását kihasználva Bassey fejesével egyenlített. A gyirmóti kapus ráadásul ütközött védőjével, Hajdúval, akit agyrázkódás gyanúja miatt le is kellett cserélni.
A szünet után azonnal támadólag lépett fel a vendéglátó, lehetőségeket is kialakított, de a befejezésekkel továbbra is hadilábon állt. A hazai játékosok ígéretes lövőhelyzetekből sokszor még a kaput sem találták el. Idővel aztán alábbhagyott a lendületük, játékuk kiismerhető és lekövethető lett. Ez kedvezett a hajrában teljesen beszorult gyirmótiaknak, akiknek a lelkesedése pontot ért.
Sztanyiszlav Csercseszov irányításával a hatodik bajnoki mérkőzését játszotta a Ferencváros, két-két győzelem és vereség mellett másodszor ért el döntetlent. A Gyirmót négy vereség után először szerzett pontot a Ferencváros ellen az élvonalban, ráadásul a szezonban budapesti fellépésein továbbra is veretlen: három győzelem után (Újpest, MTK, Honvéd) először játszott döntetlent.
vasárnap játsszák:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Debreceni VSC-MTK Budapest 17.00
A tabella:
1. Ferencváros 22 13 4 5 37-18 43 pont
2. Puskás Akadémia FC 22 12 5 5 30-23 41
3. Kisvárda Master Good 22 11 8 3 37-22 41
4. Paksi FC 22 9 4 9 56-46 31
5. ZTE FC 22 8 6 8 31-39 30
6. MOL Fehérvár FC 22 8 5 9 28-29 29
7. Mezőkövesd Zsóry FC 21 7 6 8 25-31 27
8. Budapest Honvéd 22 7 4 11 35-37 25
9. Debreceni VSC 21 6 7 8 35-34 25
10. Gyirmót FC Győr 22 6 6 10 23-32 24
11. Újpest FC 21 5 6 10 26-33 21
12. MTK Budapest 21 5 5 11 16-35 20
A 23. forduló programja:
március 4., péntek:
Gyirmót FC Győr-MTK Budapest 20.00
március 5., szombat:
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Újpest FC-Puskás Akadémia FC 17.00
Budapest Honvéd-Debreceni VSC 19.30
március 6., vasárnap:
ZTE FC-MOL Fehérvár FC 15.15
Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 17.45
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!