A válogatott szünet után folytatódik a férfi élvonalbeli futsal bajnokság. A felső-házi rájátszás 4. fordulójában a Haladás VSE is pályára lép és ezúttal a DEAC csapatát fogadja a Haladás Sportkomplexumban. A listavezető célja egyértelműen megőrizni első helyét és lehetőség szerint növelni üldözőivel szemben a különbséget. Ez azonban koránt sem ígérkezik könnyű feladatnak.

Egyrészt a DEAC kiváló játékosállománnyal rendelkezik és többször megtréfálta már a vasi együttest is. Bár jelenleg csak az ötödik helyen áll, de a Berettyóújfalu ellen csak egyetlen góllal kapott ki, míg az Újpest csapatával egy küzdelmes találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget. A szombathelyi alakulat ezzel szemben mindhárom meccsét megnyerte.

Legutóbb épp a legnagyobb riválist – a Mezei Villt – sikerült idegenben kétvállra fektetnie Juanra Calvo tanítványainak. Nagy kérdés, hogy a megannyi felnőtt és utánpótlás válogatott játékossal rendelkező szombathelyiek mennyire lesznek frissek az összecsapás kezdetére. Fontos információ, hogy ezúttal az egészségügyi előírásoknak megfelelően maszk és védettségi kártya nélkül megtekinthető az összecsapás.

Haladás VSE – DEAC
2022. március 10. – 18:30
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!