Nemrég négy éves szerződést kötött egymással a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokságban érdekelt Telekom Veszprém és a magyar utánpótlás egyik legnagyobb reménysége Fazekas Gergő. A 2003-ban született irányító a 238-szoros magyar válogatott kapusának, Fazekas Nándornak a gyermeke. A 19 éves játékos tehetségét jól mutatja, hogy meghívót kapott Chema Rodrígueztől, aki számít a magyar felnőttválogatottban a kézilabdázóra. Fazekas nyáról két éven keresztül a lengyel Wisla Plock csapatát erősíti majd egy kölcsönszerződés keretein belül. A magyar klub közleménye szerint a játékost egy hasonló rendszerben játszó, nemzetközi kupában érdekelt, erős bajnokságban szereplő együttesben vértezheti fel magát kellő rutinnal és így megerősödve térhessen vissza Veszprémbe. Fazekas Gergő az idei szezon végéig a a Fejér-B.Á.L. Veszprém csapatát erősíti.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!