A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint a férfiaknál Balázs Krisztián korláton, nyújtón és lólengésen, Dobrovitz Ádám gyűrűn, ugrásban és nyújtón, Mészáros Krisztofer lólengésen, talajon és korláton, Tomcsányi Benedek pedig ugrásban, gyűrűn és talajon indul.

„Azokat a gyakorlatokat mutatják be a fiúk, amelyeket a múlt hétvégén a csapatbajnokságon, de remélem, hogy ezúttal pontosabbak lesznek. Néztem már a mezőnyt, bízom benne, hogy lesz néhány döntős szereplésünk” – mondta el Kovács István, a férfi válogatott szövetségi kapitánya.

A nőknél Bácskay Csenge ugrásban, Makai Lilla felemáskorláton és gerendán, Szujó Hanna ugrásban és talajon, Székely Zója pedig felemáskorláton, gerendán és talajon szerepel majd.

Draskóczy Imre, a női csapat szövetségi kapitánya elmondta, az előző állomáshoz képest teljesen másik négyfős kerettel vesznek részt a horvátországi világkupán.

„Azt szeretnénk felmérni, hogy kitől mire számíthatunk, a nemzetközi versenyen hogyan állják meg a helyüket a versenyzők, és a bírók hogyan értékelik a gyakorlatukat” – magyarázta. Hozzátette, ez azért fontos, mert az augusztusi, müncheni Európa-bajnokságra a nemzetközi versenyeken elért eredmények alapján, jelölés útján alakítják ki a csapatot.

Csütörtökön és pénteken a selejtezőket, szombaton és vasárnap pedig a szerenkénti döntőket rendezik majd Eszéken.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!