A Vas Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságok közül az északi csoportról már korábban írtunk egy rövid összegzést, most pedig a déli régió küzdelmeit vizsgáljuk meg. Azt a déli csoportot, ahol úgy játszottak bajnoki döntőt, hogy az nem is szerepelt előzetesen a kiírásban. 

A Csákánydoroszló ugyan végig vezette szinte a bajnokságot, az utolsó játéknapon azonban az egyik legnagyobb riválisukkal, a horvátnádaljai gárdával kellett farkasszemet nézniük. A sors fura fintora épp úgy hozta, hogy ez a meccs döntött a bajnoki aranyérem sorsáról, ráadásul úgy, hogy egy esetleges döntetlen esetén a Szarvaskend nevető harmadikként is befutó lehetett volna.

Az aranycsata az előzetesen esélyesebbnek tartott Tutitextil-Körmend VSE sikerét hozta, pedig az utolsó 15 percnek még úgy futottak neki a csapatok, hogy a Csákánydoroszló 2:1-re vezetett.

A vendégek aztán megrázták magukat, és 3 alkalommal is betaláltak, amelyre a hazaiaknak még volt válasza, de ez csak a szépítésre volt elegendő.

A bajnoki címet tehát a nádaljai alakulat húzta be, információink szerint azonban maradnak a másodosztályban, nem kívánnak elindulni a megyei élvonalban.

A Csákánydoroszló pedig, bár sokáig éllovasként húzta maga után a többieket, végül be kellett, hogy érje a bronzéremmel, mivel a Szarvaskend behúzta a Bajánsenye elleni bajnokiját a záró körben.

Lehetett volna ez a versenyfutás akár 4 csapatos is, ám a nádasdiaknak nem volt szerencséjük a rangadókon, az utolsó 4 fordulóból 3-szor is vesztesen hagyták el a játékteret, ebből kétszer kaptak ki egy gólos különbséggel olyan csapatoktól, amelyek előttük végeztek a bajnokságban (Körmend 5:4 Nádasd, Nádasd 2:3 Csákánydoroszló).

Joggal bízhatunk tehát abban, hogy a 2022/23-as szezon is rengeteg izgalmat tartogat majd a déli régióban, ahol 3 csapat is esélyes volt a bajnoki címre az utolsó körben.   

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!