Az úszó Elekes Tamara révén megszerezte első aranyérmét a magyar küldöttség Besztercebányán, a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).

    A viadal honlapja szerint a hétfői első versenynapon a Vasas 2007-es születésű sportolója – aki a negyedik idővel került a fináléba – egyéni csúcsán 37 századot tudott faragni, és 4:52.69-cel komoly, több mint két másodperces előnnyel diadalmaskodott.
Elekes a versenyt követően az MTI-nek elmondta, csak az utolsó pillanatban egy cserét követően derült ki, hogy indulhat ebben a számban, ezért nem számított arra, hogy nyerni tud majd, csak “élvezni” szerette volna az úszást, ez pedig szerencsére sikerült is.
Az előző nyári EYOF-on, 2019-ben, Bakuban a 88 fős magyar csapat kilenc ezüst- és 12 bronzérmet nyert.

Utánpótlás kézilabdázóink is remekül kezdték a megmérettetést, hisz a házigazdát múlták felül fölényesen.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!