A nyáron több Szombathelyi Sportiskolás növendék érkezett a Szombathelyi MÁV Haladás másodosztályú röplabda együtteshez, így joggal reménykedtek a szurkolók egy eredményes szezonban. Jól is kezdte Mucsi Péter alakulata az idényt, a PTE-PEAC ellen 3-1-re megnyert találkozó után már nehezebb feladat várt a vasi együttesre. A TRSE a legutóbbi évben többször megtréfálta a szombathelyieket.

Úgy tűnt, hogy mumussá válhat a tatabányai alakulat, mert az első szett során a nehezen összeszedett előnyét képes volt megőrizni a vendég alakulat. Bár nem játszott rosszul a Haladás, de nem tudott átlépni árnyékán. Ráadásul a szett közepén egy kiváló ütés után rosszul fogott talajt a vasi együttes rutinos játékosa Németh-Takács Bernadett, akit mentővel kellett kórházba szállítani.

A kényszerű szünet még jobban megfogta a hazai alakulatot és a TRSE behúzta az első játszmát. A folytatásban viszont megemberelte magát a Haladás és a háló közelében valamint nyitásfogadás terén is feljavult. Hiába cserélte játékosait Szabados István, nem tudta kizökkenteni a szombathelyieket saját ritmusukból, így alig húsz percet követően egálról folytatódhatott az összecsapás.

A harmadik és a negyedik játszmában szinte lekopírozta játékát a házigazda. A szetteken belüli megszerzett előnyét jól őrizte és a kritikus pillanatokban sem remegtek meg a kezek, így hatalmas szívről tett tanubizonyságot a Hali kerete. A játékosok a csapat győzelmét sérült társuknak ajánlották és reményüket fejezik ki, hogy mielőbb visszatérhet a pályára.

Dr. Mucsi Péter: – Érzelmekkel teli mérkőzésen vagyunk túl. Németh-Takács Bernadett sérülése sokkolta a csapatot, de nagyon nagy akarással, kiváló csapatmunkával, egymásért, Berniért sikerült magunk javára fordítani a mérkőzést. A harmadik játszma mélységéből, vesztett helyzetből felállni kiváló, taktikus egyéni és csapatjátékkal sikerült. Megdolgoztunk ezért az értékes sikerét, a bajnokesélyes ellen.

Szombathelyi MÁV Haladás – Tatabányai RSE 3-1 (-18, 17, 18, 18)

Haladás: Kőrösi Z., Marton G., Németh-Takács B., Mátyás L., Horváth B., Németh A.
Libero: Zoltán A., Fatér V.
Csere: Héjj L., Bánfi N., Rudolf L.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!