Ismeretes, hogy a Kisvárda az előző fordulóban 4-0-s vereséget szenvedett az Újpest FC otthonában, ezt követően a Török László vezette szakmai stáb felajánlotta lemondását, amit azonban Révész Attila sportigazgató nem fogadott el. A bizalmat meg is szolgálta az edző és a csapat, ugyanis a ma délutáni meccsen fölényben futballozott a Kisvárda az első félidőben, és egy rendkívül szerencsés góllal már a 17. percben meg is szerezte a vezetést, 325 perc elteltével betalálva ezzel, 1-0.
A Vasas FC a játékrész közepén még nehezebb helyzetbe került, miután Szivacski egy teljesen ártalmatlan szituációban durván és feleslegesen beletalpalt ellenfelébe, amiért jogosan kapott piros lapot. Nem sokkal a szünet előtt növelte előnyét a hazai gárda, az első gólnál még csak szerencsétlenül járt Baráth ezúttal hatalmasat hibázott, középre kitett labdáját Makowski lőtte a kapu bal alsó sarkába, 2-0.
Az angyalföldiek problémái csak szaporodtak, hiszen a szünetben sérülés miatt le kellett cserélni a kapus Jovát, helyére éppen a Kisvárdától érkezett Dombó állt.
A Vasas elsősorban a hálóőrnek köszönhette, hogy elkerült egy jóval nagyobb vereséget, a fővárosiaknak tíz emberrel esélyük sem volt arra, hogy szorossá tegyék az összecsapást.
Az esti meccsen a vendégek másfél perc után megszerezték a vezetést, mivel Cirkovic olyan szerencsétlen mozdulattal akarta visszapasszolni a labdát a kapusnak, hogy Drazic lecsapott rá és tíz méterről a hálóba lőtt, 0-1. Nem sokat késett a kispestiek válasza, ugyanis a 16. percben Bocskay pontos, hosszú ívelését Samperio hat méterről a kapuba bombázta, 1-1. Hasonló volt a Honvéd második gólja a 24. percben, Bocskay ezúttal Ennint hozta remek helyzetbe, és a kanadai-ghánai támadójátékos sem hibázott, 2-1. A 36. percben egyenlített a Mezőkövesd, miután Drazic és Cirkovic párharcát ismét előbbi nyerte, három lépés alatt megelőzte a fővárosiak védőjét és higgadtan a hálóba gurított, 2-2.
A második félidőben is jó volt az iram, de sokkal kevesebb helyzet alakult ki a kapuk előtt. A 75. perc után Szappanos Péternek három nagy védése is volt, ezzel jelentősen hozzájárult Honvéd pontszerzéséhez.
A fővárosi csapatnak ez volt sorozatban a kilencedik bajnoki mérkőzése, amelyen nyeretlen maradt a Bozsik Arénában. A Mezőkövesd négy vereség után tudott ismét pontot szerezni, ezzel elmozdult a tabella utolsó helyéről.
Eredmények, 10. forduló:
Kisvárda Master Good-Vasas FC 2-0
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 2-2
vasárnap játsszák:
Paksi FC-Puskás Akadémia FC 15.30
Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 18.00
pénteken játszották:
MOL Fehérvár FC-Zalaegerszeg 1-1
Újpest FC-Kecskeméti TE 1-2
A tabella:
1. Kecskeméti TE 10 5 4 1 14-7 19 pont
2. Ferencvárosi TC 7 6 – 1 18-3 18
3. Kisvárda Master Good 10 5 2 3 18-16 17
4. Paksi FC 8 4 2 2 15-14 14
5. Puskás Akadémia FC 9 3 5 1 10-7 14
6. ZTE FC 9 3 3 3 16-13 12
7. MOL Fehérvár FC 9 3 2 4 11-14 11
8. Debreceni VSC 9 2 4 3 14-17 10
9. Budapest Honvéd 10 2 4 4 12-18 10
10. Újpest FC 9 2 3 4 11-16 9
11. Mezőkövesd Zsóry FC 10 1 3 6 12-21 6
12. Vasas FC 10 – 6 4 8-13 6
A 11. forduló programja:
október 14., péntek:
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 20.00
október 15., szombat:
ZTE FC-Paksi FC 14.45
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 17.00
Vasas FC-MOL Fehérvár FC 19.30
október 16., vasárnap:
Debreceni VSC-Újpest FC 13.45
Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencváros 17.45
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!