Szerda este útjára indult a labda a dobogós helyekért is. Az aranycsata árnyékában a harmadik helyért szállt ringbe a két elődöntőben vereséget szenvedő alakulat. Az alapszakasz végén elért jobb helyezésének köszönhetően a Zalaegerszeg várhatta kedvezőbb helyzetből valamint pályaelőnyből az Egis Körmend elleni párharcot. Izgalmas csatát vártak a szurkolók is.

Smith büntetőivel kezdődött az összecsapás, ugyanakkor sokáig nem örülhettek a zalai szimpatizánsok. Gyorsan fordított a Körmend, Ferencz vezérletével gyorsan repesztettek a vendégek egy 7-0-ás rohamot. Hiába tűnt úgy, hogy rendezte sorait a házigazda, a vasi oldalon mindig akadt valaki, aki megtalálta az apró rést a ZTE védekezésén. Ha csak minimálisan is, de tartotta előnyét a vendég gárda.

Ráadásul kifejezetten jól céloztak, de intő jel is volt, hogy a találkozón nehezebb időszak vár a vasi kosarasokra. Bár a második negyedet is jól kezdték a vendégek, gyorsan magára talált a házigazda is. Ennek köszönhetően felváltva potyogtak a pontok. Hol az egyik, hol a másik csapat állt jobban. Ez is azt tükrözi, hogy mennyire nagy volt a tét a játékosok számára.

A szünet után nagy elánnal esett ellenfelének a Zalaegerszeg és nemcsak kemény védekezéssel hanem hatékony támadásával is meglepték a Körmendet. Becsülettel forgatta játékosait Kocsis Tamás, de ekkor nagyon döcögött a vendégek szekerek, és az időkérés sem segített ezen sokat. Úgy tűnt, hogy a hazaiak a harmadik negyedben ellenállhatatlanul tudnak játszani és ezzel behúzzák az első találkozót. Nem adta fel ugyanakkor a Rába-parti alakulat.

Nem sikerült fel rázni a vendégeket az utolsó negyed kezdetére sem. Hiába dobtak pontosan a vasi kosarasok, védekezés terén nem volt a kellő átütőerő, és ezt a zalaiak könyörtelenül kihasználták. Az első félidőben a mutatott játékával akár meglepetést is okozhatott volna idegenben az Egis Körmend együttese, amely a  következő játéknapon hazai környezetben egyenlíthet.

Zalakerámia-ZTE KK – Egis Körmend 91-78 (21-27, 20-17, 32-21, 18-13)

Körmend: Mitchell 15/9, Doktor 5/3, Ferencz 8/6, Adams 11, Omenaka 9.
Csere: Edwards 8/3, Durázi 6/3, Cakarun 10, Takács -, Kiss 6/6.
Vezetőedző: Kocsis Tamás

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!