A kedden megrendezett Gyulai Memorial nemzetközi atlétikai versenyen a férfi kalapácsvetők kezdtek legkorábban. A kora délutáni hőségben „rajt-cél” győzelmet aratott az ukrán Mihajlo Kohan, aki az első dobásától az élen állt és magabiztosan nyert. A világranglista-vezető, olimpiai bajnok lengyel Wojciech Nowicki az utolsó sorozatban előzte meg hét centiméterrel a végül harmadikként záró Halász Bencét.

Érdekesség, hogy az ötszörös világbajnok, szintén lengyel Pawel Fajdek három érvénytelen kísérlettel zárt.

A Szombathelyi Dobó SE világbajnoki bronzérmes kiválóságát a verseny után kérdeztük érzéseiről.

– Nem örülök egyáltalán az elért eredménynek, elszalasztott lehetőségnek tartom a versenyt. Sajnos az idővel nem tudtam megbirkózni, rendkívüli meleg volt, szédültem is az egyes dobások között. Egyedül annak örülök, hogy amit az országos bajnokságon dobtam arra azt mondtuk, hogy milyen jó, ehhez képest a székesfehérvári legjobb kísérletem közel sem volt olyan és mégis messzebb szállt a szer. Ez azt jelenti, nagyon jó formában vagyok – fogalmazott érdeklődésünkre Halász Bence.

Eredmények:

férfi kalapács: 1. Mihajlo Kohan (ukrán) 79,37 m, 2. Wojciech Nowicki (lengyel) 77,89, 3. Halász Bence 77,82

Bence legközelebb éles versenyen hazai környezetben, Szombathelyen ál dobókörbe. A Németh Pál Emlékversenyt július 30-án rendezik meg.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!