Évek óta kiváló baráti és sportkapcsolatokat ápol az SZKKA közössége a bécsi Hypo, a dunaszerdahelyi és a pozsonyi kézilabdacsapattal. Ezt az együttműködést koronázta meg az a megállapodás, amelynek célja a sportbarátság megerősítése, továbbvitele, az utánpótlás versenyeztetése – hangzott el a kedd esti szombathelyi sajtótájékoztatón.

A médiaeseményen Dr. Hende Csaba tiszteletbeli elnök, Pődör Zoltán ügyvezető és Pődör Rebeka csapatkapitány mellett a szlovák szövetség alelnöke, Kelecsényi Ernő, a HC DAC Dunaszerdahely képviseletében Brunczvik Tünde, a pozsonyi SKP Bratislava vezetője, Orosz Lubomir, illetve az osztrák Hypo vezetője, Kovács Ferenc vett részt.

Az SZKKA ügyvezetője, Pődör Zoltán bejelentette, hogy a jelenlévő négy klub, a Szombathelyi KKA, az osztrák Hypo, valamint a szlovák HC DAC Dunaszerdahely és SKP Bratislava hosszú évekre visszanyúló baráti kapcsolata mostantól egy új együttműködésben, egy három országon átívelő nemzetközi utánpótlás kupasorozatban bontakozik ki.

A résztvevő egyesületek által elkeresztelt, saját logóval és arculattal rendelkező Danube Handball Cup (Duna Kupa) sorozatot négy korosztályban (U15, U13, U12, U10) indítják el a klubok.

Az elmúlt években rengeteg edzőmeccset játszottunk a Szombathely és a Dunaszerdahely csapataival és nagyon örültem, amikor Pődör Zoltán és Kelecsényi Ernő megkeresett ezzel az ötlettel. Még nagyobb kihívás a gyerekeknek, ha nem csak edzőmeccset játszanak, hanem igazi versenyszellemben léphetnek pályára. Egy ilyen sorozatban ráadásul fontos személyes kapcsolatok és barátságok is kialakulhatnak, úgyhogy üdvözlöm ezt az új nemzetközi kupát – mondta a Hypo vezetője, Kovács Ferenc.

– Mindig nagy csatákat vívtunk egymással az utánpótlástornákon és az edzőmeccseken. Nagyon örülünk, hogy csatlakozhatunk ehhez a kezdeményezéshez, hiszen lássuk be, a magyar kézilabda előrébb tart, mint a szlovák és ezáltal nagyon sokat tanulhatunk. Nagy lehetőség ez számunkra, hogy fejlődjenek a gyerekek és kimondottan örülök, hogy az utánpótlást helyeztük ezzel előtérbe és a gyerekek is megmutathatják magukat nemzetközi szinten, ez a szülőknek is nagy élmény lesz – fogalmazott a Dunaszerdahely képviseletében Brunczvik Tünde.

– Az utánpótlás-nevelés a mi klubfilozófiánk is, ezért is nagyon örültünk a felkérésnek. Kihívásnak tekintjük ezt a lehetőséget, abban a tekintetben is, hogy nem csak mérkőzéseket fogunk játszani, hanem az edzők együttműködése, kommunikációja is segíteni fogja mindhárom ország kézilabdájának a fejlődését – tolmácsolta Orosz Lubomir, a legnagyobb múltú szlovák klub, az SKP Bratislava vezetőjének szavait Kelecsényi Ernő, a szlovák szövetség alelnöke.

– A határon átnyúló utánpótlás kupasorozattal a legfőbb célunk, hogy minél több élményt nyújtsunk a gyerekeknek, és hogy a fiatal kézilabdázók megbecsülve érezzék magukat. Bízunk benne, hogy ilyen minőségi nemzetközi mérkőzésen olyan pozitív emlékekkel gazdagodnak, amivel végleg elkötelezik magukat a sportág mellett – fogalmazott Pődör Zoltán.

A határokon túlívelő nemzetközi kupasorozat hasznáról Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke nyilatkozott kameránk előtt.

A sajtótájékoztató zárásaként mint a Danube Cup „háziasszonya” Pődör Rebeka ünnepélyes keretek között kisorsolta a fordulók párosításait. A játéknapok pontos időpontjait és azok helyszíneit szeptember végéig kell véglegesíteniük a résztvevőknek.

A klubok képviselői egy baráti hangulatú megbeszélésen véglegesítették a kupasorozatot versenykiírását és a szakmai döntéseket, szabályokat. A négy korosztály csapatai három forduló alatt kétszer játszanak egymás ellen, majd az addigi eredmények alapján kerülnek megrendezésre a helyosztók, azaz a bronzmeccsek és a döntők Pozsonyban. A korábbi három játéknap megrendezésén a másik három klub osztozik majd.

Az utánpótlás számára szervezett nemzetközi kézilabda torna októberben startol.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!